Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

TASZ: joga van a 16 évesnél idősebbeknek beoltatni magukat akkor is, ha a szülők ellenzik

A kamaszok esetében főszabály szerint szülői beleegyező nyilatkozat is szükséges a vakcina felvételéhez.

Zeller Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) magánszféra-szakértője szerint a megkötés jócskán megnehezíti a szüleikkel ellentétben oltást igénylő kamaszok helyzetét, de nem lehetetleníti el teljesen. A 16 év felettiek ugyanis jogi értelemben korlátozottan cselekvőképesnek számítanak, ám az egészségügyben már van bizonyos mértékű önállóságuk. - írja a magyarnarancs.hu.

„Erre feljogosítja őket az1997. évi CLIV. egészségügyi törvény, ami kimondja, hogy már a 16 évet betöltött beteg is megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni” – idézte a vonatkozó passzust Zeller.

Magyarul: a 16. évét betöltő fiatal akkor is orvosi ellátáshoz, kezeléshez juthat, ha a szülő ezt valamiért nem engedné: a kiskorú a képviseleti jogát ugyanis átruházhatja egy olyan, 18. életévét betöltött személyre, aki támogatja őt döntésében, és el is kíséri az orvoshoz. Ezt kiegészítendő, a 16 év feletti kiskorú bárkit ki is zárhat a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogának helyette történő gyakorlásából.

„A jog átadásához nem kell más, mint egy két tanúval aláírt nyilatkozat, mellyel a fiatal ebben az ügyben felkéri képviselőnek nagykorú és cselekvőképes segítőjét. Az ilyen, dátummal, szignókkal ellátott nyilatkozat akkor is teljes bizonyító erejű magánokiratnak számít, ha kézzel, egy füzetlapra firkantották” – mutatott rá a TASZ jogi szakértője.

Az oltással élni akaró fiataloknak így csak ki kellene választaniuk egy olyan felnőttet, aki támogatja őket a döntésükben, és erről írni egy nyilatkozatot. - jegyzi meg a 168ora.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra