Teljesen más tüneteket okoz az omikron

Az orrdugulás és a hátfájás is gyanús lehet.

John Bell oxfordi orvosprofesszor és a brit kormány járványügyi tanácsadója arra figyelmeztetett, hogy az omikron által kiváltott tünetek élesen különböznek azoktól, amiket a többi variánsnál láttak.

Bár még kevés adat van a kutatók kezében, már ezekből is úgy tűnik, hogy az omikron nevű vírusvariáns másfajta tüneteket okoz a fertőzötteknél, mint a többi mutáció – mondta egy rádióinterjúban a brit kormány járványügyi főtanácsadója, az Oxfordi Egyetem orvosprofesszora. A beszélgetést az IFL Science összegzése alapján a hvg.hu szemlézi.

Mint a portál rámutatott, míg a korábbi vírusvariánsoknál – például a deltánál – még jól behatárolható tünetek voltak jellemzőek, az omikronnál ez nincs így. Ugyanezt erősítette meg az interjúban Sir John Bell is, aki szerint az orrdugulás és a hát környékén jelentkező izomfájdalom is gyanús lehet. Az orvos a torokfájást is ugyanide sorolta.

„Azt hiszem, az egyik kevés dolog, amit biztosan tudunk, az az, hogy a tünetek meglehetősen eltérőek” – mondta a szakértő, aki szerint az omikron a bélműködést is felboríthatja. Az orvos itt a lazább székletet említette mint lehetséges jelzést.

A variánsról alkotott kép ugyanakkor még nem teljes, hiszen például az amerikai járványvédelmi és megelőzési központ (CDC) továbbra is a köhögést, a fáradtságot, illetve az orrfolyást tartja a fertőzés leggyakoribb tünetének. Az általuk fenntartott dokumentáció azonban valószínűleg változni fog, ha még több adat érkezett be – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19