Fotókkal gazdagon illusztrált, erősen felháborodott olvasói levelet kaptunk ma délután.
Tamás azt sérelmezi, hogy miközben nemzetközi ifjúsági vízilabdatorna zajlik és az első kánikulai hétvége miatt telt ház van a szombathelyi Tófürdőben, addig a parkoló egy részét lezárták a jégcsarnok építésére hivatkozva.
Csakhogy, írja olvasónk, „ez hétvégén nyilván üres, de hétköznap sem áll ott senki, miközben a szerencsétlen autósok meg forgolásznak, mert nincs szabad parkoló”.
Mi pedig holnap megkérdezzük a Szovától, hogy miért van ez így.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!