Tényleg elbontják az utolsó, még érintetlen vitézi házat Szombathelyen?

Nemrég új tulajdonosa lett az ingatlannak, és ezzel együtt beindultak a pletykák is. Az épület nem mellesleg helyi védelem alatt áll.

Szombathelyen, a Béke utca és a Kárpáti Kelemen utcák sarkán áll egy kissé romos épület, mely egykoron Horthy Miklós vitézeinek épült. Történt ugyanis, hogy Horthy kormányzó 1920-ban a király nélküli királyságban nagyot akart gurítani, de mivel a katonáknak és a hozzá lojális embereknek nemességet nem tudott adományozni, így maradt a vitézi cím.

Szombathely elfeledett épületei (12. rész)Vitézi házak
Vitézi ház (Kárpáti Kelemen – Béke utca, sarok)
Kelemen Zoltán
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Így sem mentek túl gyorsan a dolgok, mert a rend jogi helyzetét csak 1931-ben tudta rendezni, miután kiadta annak vagyonjogi személyiségéről szóló hivatalos rendeletet. Mivel a vitézzé válással úgynevezett “vitézi telek” is járt, így 1934-től sorra épültek a kertvárosi jellegű telepek a vitézek számára az ország több pontján. Ezek jó részének átadóján Horthy Miklós személyesen is részt vett.

A 80 négyzetméter körüli két szobából, előtérből, fürdőszobából, konyhából, spájzból, tüzelőkamrából, továbbá beépíthető padlástérből álló házakhoz körülbelül 340 négyzetméteres telek járt. Szombathelyen 1938-ban jelöltek ki egy több mint 3 holdas területet a Wälder (Kenderesi) téglagyár környékén. Azóta a téglagyár új nevet kapott: Csónakázótónak hívják.

A típustervekért Zalai Tóth János építész, festőművész felelt. Az jól látszik, hogy rá nagy hatással voltak az őrségi szerek, hiszen a szombathelyi vitézi házak egy részénél megjelentek az oszlopos, nyitott verandák. Szombathelyen 3 legénységi állományú szombathelyi vitéz ingyen, a többiek kedvezően jutottak telekhez végül. A házak történetét Kelemen Zoltán színművész dolgozta fel ebben az írásában Amikor házakat építettek Horthy Miklós vitézeinek - Szombathely elfeledett épületei (12. rész) 2022. October 08. 19:01 , mi is ezt vettük alapul, és a fotók is tőle származnak.

Szombathely elfeledett épületei (12. rész)Vitézi házak
Az őrségi szereket idéző oszlopos, nyitott veranda
Kelemen Zoltán

Ezen a ponton pedig térjünk vissza a jelenbe, hiszen a Béke és a Kárpáti Kelemen utcák sarkán álló vitézi háznak nemrég új tulajdonosa lett, méghozzá egy osztrák úr. Hamar szárnyra is kapott a pletyka, hogy az új tulaj a helyi védettséggel mit sem törődve majd lebontatja a házat, és majd valami egészen mást építtet a helyére.

Bár sikerült kiderítenünk, hogy ki az új tulaj, kérdéseinkre tőle nem kaptunk választ. Így elküldtük kérdéseinket a Vas Vármegyei Kormányhivatalhoz is, de tőlük is csak egy nagyon szűkszavú válasz érkezett. Jobban belegondolva, nem is kellett volna ennél többet mondaniuk:

Építésügyi hatóságunkhoz a tárgyi, helyi védelem alatt álló ingatlan kapcsán bontási engedély iránti kérelem nem érkezett

- írták.

Szombathely elfeledett épületei (12. rész)Vitézi házak
A képre kattintva galéria nyílik
Kelemen Zoltán

Jelenleg két opció van. Az egyik szerint az új tulaj is ugyanúgy a sorsára hagyja az épületet, mint az előző, vagy a helyi védettség szabályait és iránymutatásait betartva felújítja az ingatlant. Utóbbi bár nehéz feladat, de nem lehetetlen.

Mérték - Médiaelemző műhely
Ökotárs alapítvány
Ez a tartalom az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely pályázati támogatásával valósult meg. Az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gyakornoki program 2024