Elképzelhető, hogy halálunk pillanatában valóban lepereg előttünk az egész életünk

Meghökkentő jelenséget dokumentált egy kanadai kutatócsoport.

„Lepergett előtte az egész élete.”

A fenti szólást sokszor használjuk, amikor valaki halálos veszélyben forgott. Jelentésébe és igazságtartamába nemigen gondolunk bele, nem nagyon hiszünk benne, de azért nyitva hagyjuk az ajtót, mint az olyan hiedelmeknek, mint az úton előttünk átfutó fekete macska.

Most viszont kiderült, hogy valós lehet a fent említett jelenség.

A BBC számolt be arról a tanulmányról , amelyet a kanadai kutatócsoport tett közzé, és amely azonnal szenzációt keltett.

A tudósok egy epilepsziában szenvedő, 87 éves beteg agyhullámait rögzítették, mikor is a páciens szívrohamban elhunyt.

Így végül is a véletlennek köszönhető az a felfedezés, mely szerint az agyhullámok a halál előtti és utáni 30 másodpercben ugyanazt a mintát rajzolták ki, mint amikor álmodunk, vagy amikor emlékeket hívunk elő.

Egy utolsó álom? Egy utolsó visszaemlékezés?
Pexels.com

Azt természetesen nem lehet tudni, hogy pontosan mi is történt, de a BBC által megkérdezett egyik kutató megerősítette, hogy valószínűleg egy végső visszaemlékezésről van szó; és ha így van, akkor az agy minden bizonnyal a kellemes emlékeket idézi fel, mielőtt befejezi működését.

Egyetlen esetből persze nem lehet komoly tudományos következtetést levonni, és az epilepszia miatt is óvatosnak kell lenni, de mint kiderült, más tudományos feljegyzések is alátámasztják a feltételezést.

2013-ban amerikai tudósok publikálták azt a felfedezést, mely szerint a patkányok agya a szív megállása után még 30 másodpercig működik, miközben szintén erős agytevékenységet mutatnak a hullámok.

A kutatók szerint „bámulatos a hasonlóság” és úgy érzik, hogy „valami misztikusra és spirituálisra” bukkantak, ami újabb kutatások számára nyitja meg a kapukat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?