Terjed a Covid nyércekben mutálódott változata

Ez ellen pedig a készülőben lévő vakcinák sem védenek.

A nyércekben mutálódott koronavírust már nemcsak nyércekben, hanem egyre több emberben is kimutatták, a Guardian szerint már hét országban is megtalálták emberekben a vírus ezen változatát. Dániából, Hollandiából, Dél-Afrikából, Svájcból, a Feröer-szigetekről, Oroszországból és az Egyesült Államokból is jelentettek nyércekben mutálódott koronavírusos eseteket.

Az, hogy a nyércek képesek embert fertőzni a koronavírussal, már a járvány kezdetén, tavasszal kiderült, a nyáron Hollandiában és Spanyolországban kezdték el emiatt leölni a bundájuk miatt farmokon tenyésztett állatokat.

Majd novemberben Dániában is erre adott utasítást – törvényes rendelkezések nélkül – Mogens Jensen dán élelmiszerügyi és mezőgazdaságért felelős miniszter, aki aztán emiatt be is adta lemondását. A Reuters értesülései szerint kedden Lengyelországban is elkezdték a nyércek tesztelését, hogy kiderítsék, szükséges-e az állatok tömeges leölése.

A probléma most az, hogy a vírus nyércekben mutálódott új változata ellen nagy valószínűséggel a készülőben lévő védőoltások is hatástalanok. - írja a 444.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19