A tiltás ellenére nyitva volt egy szombathelyi szolárium, fél évre be is zárták

Egy embert pedig megbüntettek.

A minap olyan híreket hallottunk, hogy a jelenleg is érvényben lévő tiltások és korlátozások ellenére nyitva volt egy oladi szolárium. Úgy tudjuk, hogy egy bejelentés kapcsán aztán hétvégén megjelentek a rendőrök, és nem csak az üzlet tulajdonosát, hanem az ott levő vendégeket is megbüntették, illetve hosszú időre bezáratták a helyet.

Illusztráció
Pixabay.com

A hír kapcsán megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol megerősítették értesüléseinket.

Cser Zsófia megbízott sajtóreferens közölte: március 14-én, vasárnap a kormányrendeletben meghatározott

kötelezettségek megszegése miatt 6 hónapra bezártak egy üzletet

és szabálysértési eljárást is kezdeményeztek. Mindemellett pedig egy személlyel szemben helyszíni bírságot is kiszabtak.

Frissítés

A cikk megjelenés után felhívott minket annak tulajdonosa, és közölte, hogy az írás nem teljesen fedi a valóságot.

Elmondása szerint az történt, hogy az üzletet szabályosan bezárták, úgy, ahogy az első hullám alatt is, és ez ki is volt rá írva dátumokkal (március 8-tól 22-ig), az „Open” világító táblát is lekapcsolták. Mindezt a rendőrség is lefotózta, levideózta és szerepel a jegyzőkönyvben is.

A félreértést az okozta, hogy egy hölgy, aki nem is szombathelyi, arra sétált és megnyomta az automata szolárium ajtaját, így az kinyílt.

Valaki ezt látta, és kihívta a rendőröket, akik 50 ezer forintra megbüntették a hölgyet, majd órákat vizsgálgatták, hogy mi történt.

A tulajdonos hivatalosan még nem értesült a döntésről és a büntetésről, de ha valóban 6 hónapra be kell zárniuk, azt igazságtalannak tartja, és ügyvédhez fordult az eset kapcsán.

Frissítés 2.

Az üzlet tulajdonosától kapott információ szerint az érintett szolárium április 13-tól normál nyitvatartással ismét működik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem