Tisztázódni látszik, hatásos-e a Pfizer az omikron ellen

Egyre több vizsgálat van hasonló állásponton.

Három oltás a Pfizer/BioNTech vakcinájával jelentős védelmet nyújt a koronavírus omikron változata ellen – jelentették be izraeli tudósok szombaton, írja az index.hr. A tanulmány következtetései hasonlóak a BioNTech és a Pfizer által a hét elején ismertetettekhez. Mint akkor a cégek közölték, a vakcina további adagjai kulcsfontosságúak lehetnek az újonnan azonosított koronavírus-változat elleni védelemben.

A kutatásban 20 olyan résztvevő vérét vizsgálták, akik 5-6 hónappal ezelőtt két Pfizer-vakcinát kaptak, illetve 20 olyan emberét akik az oltóanyag harmadik dózisát is megkapták az elmúlt egy hónapban. „Akiket 5 vagy 6 hónapja oltottak be a második adaggal, nem képesek semlegesíteni az omikront, de a deltát egyes esetekben még igen” – mondta Gili Regev-Yochay, a Sheba Medical Center igazgatója.

Hozzátette: „A jó hír az, hogy a harmadik adaggal a semlegesítő képesség százszorosára nő, így harmadik dózissal jelentős védelem érhető el az omikronnál. Ez körülbelül négyszer alacsonyabb mint a delta variánsnál” – idézi a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19