Pénteken délben több száz diák szavalta el együtt Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versét a szombathelyi Berzsenyi téren. A diákok színészi segítséget is kaptak, a versmondást Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színésze vezényelte, a szöveg követését pedig óriás feliratokkal segítették.
A Nagy Versmondás című interaktív eseményt a magyar költészet napjához kapcsolódóan szervezték meg Dr. Fűzfa Balázs és Dr. Czetter Ibolya szakmai közreműködésével.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!