Konyhakés, láng, izzasztó tökök: Halloween már a köszöbön pörög

Kevesebb mint két hét van hátra az ősi kelta ünnep modern rémisztgetős változatáig, de még időben vagyunk, hogy gondolkodjunk töklámpás-ügyben. Ötleteljen velünk!

Régen kiment már a divatból a mocskos jenkik ócsárlása, amiért oly sok "divatünnepet" szabadítottak Keresztyén Hazánkra, rettentő unalmas már a hőbörgés, ezért meg is kímélnénk olvasóinkat ezektől a felesleges köröktől. Hiszen mi lehetne vidámabb annál október utolsó óráiban, mint két bazinagy konyhakéssel nekiülni egy még bazinagyobb töknek, és gyermekeinknek játszva tanítani meg e veszélyes fémszerszám forgatásának módját? Halottjaink is biztosan jobban szeretnének minket boldognak látni, ha már egy nappal később úgyis jön a szokásos didergés a temetőkben.

Kerestünk néhány izgalmasra nyirbált tököt, amiknek egy részét még így is csak szobrászati múlttal lehetne létrehozni, de legalább a konyhakés kezelésén túl ez egy plusz dolog, amire okíthatjuk kócos üstökű fiunkat-lányunkat: nézzétek, ezt kihívásnak nevezik, és ilyennel sokat fogtok találkozni még életetek során. Hát akkor nézzük!


Optimista fogsort minden háztartásba!

A horror ünnepénél is horrorisztikusabb a magyar nép általános megítélése. Fordítsuk hát meg a dolgot, és dobjuk sutba a szemlesütő, rosszmájú, depresszív, a-szomszéd-tehene attitűdöt! Ennél jobban időzített életvitelváltást el sem tudunk képzelni: egy radikálisan derűlátó töklámpást, amire csak ránézünk, és máris hepineszben is fürdik az előttünk álló nap.

Nyugat.hu

Predátortök elszánt filmbuziknak

Egy igazi gyöngyszemmel állunk szemben, bár a vérmes mozirajongók valószínűleg már nem állnak, mert felpattantak a látvány láttán. Megértjük őket: perfekcionista, ám sajnos névtelen faragóművész birkatürelemmel átitatott munkája ez. Kellemes próbálkozást hozzá!

Nyugat.hu

Steven Spielberg előtt leborulva

Ha már mozik, csillogás, szagos kukorica és filmvászon, akkor következzen egy pozitív hős, aki ujjlámpással írta be magát a földönkívüli-históriába, de most töklámpás lesz őbelőle. Már ha akarjuk, és képesek vagyunk erre:

Nyugat.hu

A pokémonok sárga tözsfőnöke, Pikachu is szerepet kapott

...ezen a tökön mármint. Ifjabb gyerekekre szabott kézimunka ez, amivel nincs is semmi gond, az első Halloweent ilyennel érdemes kezdeni, nem kell rögtön a vérfürdős mélyvízbe hajítani a szerencsétlen ifjoncot. A traumákat adagolni csak szépen, csak sorban!

Nyugat.hu

Hogy a lánykák se maradjanak ki a jóból

Itt tulajdonképpen mindent elmondhatnánk újra, mint egy bekezdéssel korábban, annyit tennénk csak hozzá, hogy ugye senki nem gondolta, hogy a tökfaragás amolyan szigorúan apa-fia dolog? Egy narancssárgán vibráló paripás körhintát igazán megérdemel a família királykisasszonya is.

Nyugat.hu

Támadnak a nyolcvanas évek

És azokon belül is a videojátékok öreg rókájának számító, pirulahajkurászó, szemforgató szörnyek elől menekülő sárga tortaszelet, azaz a pixelek all-star szuperhőse, Pacman! Az alábbi installációban ráadásul még a komplett családot is felfedezhetjük, ha jól megnézzük, minden gratulációnk kijár tehát a kivitelezőnek.

Nyugat.hu

Ijesztgessen téged Homer Simpson!

Ha mégsem értünk egyet a cikk első bekezdésében foglalt megállapítással, és igenis belerúgnánk húsz izmosat a fertőző amerikai társadalomba, akkor a legjobb, ha ezirányú energiáinkat levezetjük abban, hogy a popkultúra legkiállhatatlanabb büdösbunkóját nyesegetjük ki késünk élével. A Simpson család feje kellően karakán módon testesíti meg a fotelben tespedő, sörhasú apát, amilyenek mi sosem szeretnénk lenni, úgyhogy lám, már az ideológia is megvan ehhez a príma kreációhoz.

Nyugat.hu

New York, szabadság, amerikai álom

Megkapta a fricskát a csúnya USA bácsi, de mi szeretnénk egyensúlyban maradni, ezt a médiatörvény is megköveteli tőlünk. Következzen ennek jegyében a másik oldal reprezentatív faragványtöke, born in jueszéj!

Nyugat.hu

Speciális ajánlat kutyabarátoknak

Addig csonkolni a halott tököt, míg kedvenceink arca nem néz vissza ránk róla, az kész gyönyör lehet. Csak túl tökéletesre ne alkossuk, nehogy ebünk féltékenységi rohamában szétmarcangolja - bár ezesetben legalább a napi vitaminadagot biztosan letudtuk vele.

Nyugat.hu

Az akvarisztika klubot se hagyjuk ki

De ne ám: nekik ezt a kedves családnyi haltököt ajánljuk, igaz, a jelek szerint ezekből a tökökből nem elvettek, hanem inkább adtak hozzájuk - uszonyt, szemet, csókos szájat.

Nyugat.hu

Extrém gyerekevő tök

Soron következő versenyzőnk nem csak méretében uralkodik, bár az is megér egy fél mondatot: csak akkor lássunk hozzá, ha van kapacitásunk, és mondjuk egy udvarunk, ahol elfér több csáppal rendelkező őkelme. Az ereje mégis inkább az ötletben rejtezik: ne csak egy tököt operáljunk meg, hanem egyszerre minimum egy tucatot, és rakjuk össze tökszörnyeteggé. A gyerek mackóalsóját meg kilógatjuk a szájából, és a szomszéd máris nem fogja merni meglopni a cseresznyefánkat jövő nyáron.

Nyugat.hu

Kettő az egyben

Ha egy ilyet a Képtárban látnánk, műkritikusok rohannának, hogy péppé elemezzék, belemagyarázva felettes ént, elfojtást, Napóleon-komplexust, Istent és Sátánt, meg minden ilyesmit. Mi szimplán csak egy remek ötletnek tartjuk, megy is a listára.

Nyugat.hu

A Bélpoklos Verzió

Gasztroterroristák, gyomorkedvelők, örökké éhesek: tessék, ez a tietek. Tudjuk, szokatlan, meg nem is töklámpás már, de az evolúciónak nem lehet gátat szabni, és ez már egy vadiúj halloweeni tökfaj szárba szökkenése a gyorséttermi tradíciók jegyében.

Nyugat.hu

Tökjó este volt, kár hogy...

...úgy berúgtunk, hogy adjatok már egy aszpirint. Sokan éreznek majd így a város valamelyik pontján a beöltözős Halloween-bulit követően, ahova persze gyávaságból megint nem öltözött be senki, cserébe viszont ismét érkezett egy adandó alkalom, hogy jó mélyre lehessen nyelni az ágyas szilvapálinkát. Ezzel a képpel búcsúzunk, aviszontlátásra október 31-én!

Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű