Trump: 24 órán belül megkezdődhetnek az oltások

Engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina használatát az Egyesült Államokban. A Moderna szeréből pedig egy újabb nagy adagot vásárolnak a betegszám alapján a világ legfertőzöttebbnek számító országában.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) pénteken engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását az Egyesült Államokban. Az FDA 95 százalékos hatékonyságúnak minősítette az oltóanyagot.

A vakcinát 16 éven felülieknek adhatják be. Az első mintegy 2,9 millió dózissal főleg egészségügyi dolgozókat és idősotthonok lakóit fogják beoltani.

Donald Trump amerikai elnök a bejelentésre reagálva közölte, hogy kevesebb mint 24 órán belül megkezdik az emberek beoltását. "Büszkén mondhatom, biztosítani tudtuk, hogy az oltás minden amerikai számára ingyenes legyen" - tette hozzá.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19