Tudta, hogy a Savaria Egyetemi Központ elé, az útra medencét is terveztek? Íme, megvalósult!

Idén nyáron készült el az új út, egy kis plusz szolgáltatással.

A Savaria Egyetemi Központ előtt idén nyáron készült el az új út. Valószínűleg medencét is tervezhettek - mindenesetre megvalósult

- írja nem csekély humorérzékkel megáldott olvasónk, aki a sikeres projektről két fotót is küldött.

Olvasó

Minden eső után így áll a víz egy gigantikus tócsában a főbejárat előtt. A képeken éppen nem látszik, de a zebra mellett közvetlenül már parkolók vannak, amik általában foglaltak is, így kerülni nem nagyon lehet - tette hozzá olvasónk.

Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem