Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Még durvább lehet a túlórahelyzet: 250 helyett jön az évi 400 óra

A nyugat-dunántúli multiknál dolgozóknak már eddig is ez volt az egyik legnagyobb panasza. És most tovább romolhat a helyzet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A közelmúltban foglalkoztunk Jön a négynapos munkahét? 2018. October 02. 14:16 azzal az elképzeléssel, amely szerint jót tenne a cégeknek és az egész gazdaságnak, ha az ötnapos munkahét négynaposra változna.

Az ötletet legtöbb olvasónk is támogatta Olvasóink többsége szerint mindenkinek jó lenne a négynapos munkahét 2018. October 12. 12:15 , ugyanakkor több hozzászóló azon ironizált, hogy először az ötnapos munkahetet kellene megcélozni, méghozzá túlórák nélkül.

Az kommentek nélkül, környezetünkből is tudható, hogy Szombathelyen - és feltehetően egész Nyugat-Dunántúlon - elterjedt a túlórázás, túlóráztatás. A jelenség főként a multinacionális cégeknél mindennapi gyakorlat, de nem kizárólagosan: van olyan állami intézménynél dolgozó ismerősünk is, aki hónapok óta napi rendszerességel 9-10 órát dolgozik.

Pixabay.com

A túlórát szerencsére a legtöbb helyen kifizetik, nem is rosszul, de a családi életnek - és egyáltalán az életminőségnek - nagyon nem tesznek jót a végtelenbe nyúló munkanapok és a végigdolgozott hétvégék.

És ennél most még rosszabb jöhet

Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselők ugyanis törvénymódosító indítványt nyújtottak nyújtott be a parlamenthez. Ha elfogadják - és ennek jó esélye van, hiszen nyilván nem a magánakciójukról van szó -, akkor három évre emelkedik a munkaidőkeret elszámolása, azaz a munkáltatóknak 3 éves időszakon belül kell elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal, egyben 250 óráról 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.

A törvényből kikerülne ugyan, hogy a kollektív szerződésben meghaladható a maximális túlóra, de mivel itt is 300 volt a plafon, ennek nagy jelentősége nincs.

A tervezettel a Fidesz-frakció is egyetért. Olyannyira, hogy tegnap támogató sajtóközlemény adtak ki. Ebben azt írják, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, az ország tartós növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek, és úgy látják, hogy

sokan szívesen dolgoznának még többet

.

Ez elől szeretnénk lebontani a bürokratikus akadályokat, hiszen ez a munkahelyteremtés kormánya

- fogalmaznak.

Hogy mennyien dolgoznának még ennél is többet, azt - ellentétben a Fidesz-frakcióval - nem tudjuk, mint ahogy azt sem, a parlamenti politikusoknak mennyi a munkaidejük, de mi biztosan nem mernénk olyan magabiztosan nyilatkozni erről a témáról.

Ellenben nem zárjuk ki, hogy a túlórakeret megemelésének köze van a krónikus munkaerő-hiányhoz, és a jogszabály módosítással a kormány így szeretne kedveskedni a cégeknek, akiknek ez egyre súlyosabb problémát jelent.

Hogy valóban ez a megoldás, az kétséges.

A reakciók

A Jobbik szerint “család- és életellenes” a munka törvénykönyvének tervezett módosítása, hiszen elvileg 14 havi munkát is kipréselhetnek a munkavállalókból.

A máskor nem túl aktív szakszervezetek is jelezték, hogy nagyon nem tetszik nekik a várható módosítás.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szerint ez egyet jelentene azzal, hogy a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék a dolgozók jelentős részét túlmunkára, a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottaknál pedig havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek. Ez oda vezetne - mondják -, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.

Az MOSZ és Liga arra figyelmeztet, hogy három év szinte beláthatatlanul, életszerűtlenül hosszú idő, annál is inkább, mert több érintett ágazatban a munkaviszonyok nem is érik el ezt az időtartamot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gazdaság

Hirdetés