Módosítással, de mégiscsak elutasítja a fideszes vezetésű Székesfehérvár is a túlóratörvényt

Pedig kétharmados többsége van a Fidesznek a közgyűlésben.

Pénteken írtuk Székesfehérvár nem bojkottálja a túlóratörvényt, de a fideszesek hajlandóak voltak tárgyalni róla 2019. January 18. 11:54 , hogy a székesfehérvári közgyűlés nem fogadta el a túlóratörvény bojkottját. A hírt a város hivatalos oldaláról vettük, de kiderült, hogy nem egészen így történt, Az Index - a Fejér megyei Hírlapra hivatkozva azt írja, hogy a közgyűlés fideszes többsége módosító indítványt nyújtottak be az ellenzéki kezdeményezéshez, amit a közgyűlés 16 igen és három nem szavazattal elfogadott úgy, hogy

az önkormányzati cégeknél a korábbinál több túl­órát csak a dolgozó beleegyezésével lehet elrendelni, s azt, aki nemet mond, hátrányt nem érheti.

Székesfehérváron 14 (a polgármesterrel együtt 15) képviselője van a Fidesznek a közgyűlésben, az ellenzéknek csak hat. Ennek ellenére a Fidesz megszavazta, hogy tárgyalják meg az ellenzéki javaslatot, és a fenti módon tulajdonképpen el is fogadták azt. Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) ugyan keményen kritizálta az ellenzéket, de a javaslat megtárgyalását azzal indokolta, hogy azt

a város demokratikus hagyományai iránti tiszteletből

vették napirendre.

Szombathelyen a múlt hét elején az ellenzék kérésére tartottak rendkívüli közgyűlést „Vége van, polgármester úr” – Szombathely is nemet mondott a rabszolgatörvényre 2019. January 08. 08:51 a bojkottról, ahol a Fidesz-frakció nem jelent meg. Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) azonban ott volt, megszavazta a napirendet és így a fideszesek nélkül is meg tudták tárgyalni az ügyet, amit aztán el is fogadtak, Molnár a határozatról nem szavazott.

Másnap Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) árulónak nevezte A szombathelyi polgármester árulónak nevezte Molnár Miklós alpolgármestert 2019. January 09. 13:38 Molnárt, egy nappal később Hende Csaba országgyűlési képviselő (Fidesz) szinten leárulózta Hende Csaba: Molnár Miklós elárulta a polgári, jobboldali tábort 2019. January 12. 08:17 az alpolgármestert. A polgármester e hét elején aztán megvonta Molnár alpolgármesteri hatásköreit, közben egy Fidesz-közeli, magát civilnek nevező szervezet lemondásra szólította fel Lemondásra és távozásra szólította fel Molnár Miklós alpolgármestert egy civilnek mondott szervezet 2019. January 14. 17:57 az alpolgármestert. Az ügy komoly tanácstalanságot és bizonytalanságot okozott a városházán Patthelyzet és tanácstalanság a szombathelyi önkormányzatban az alpolgármesteri hatáskörök megvonása miatt 2019. January 17. 18:02 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet