Hétfőn este közölte a Reuters.
Nemcsak a vakcinák, hanem a koronavírus-mutációk is komoly bizonytalanságot okoznak a járvány elleni küzdelemben.
Ebből a szempontból mindenképpen jó hír a Reuters hétfő esti bejelentése, mely szerint a kínai Sinovac cég Coronavac nevű vakcinája hatásos az újabban egyre nagyobb gondot okozó brazil, úgynevezett P1-variáns ellen.
A hírügynökség egy tanulmány előzetesen kiszivárgott adataira hivatkozik, és a megállapításnak nagy jelentősége lehet a jövőben.
Brazíliában Coronavackal oltják a lakosság nagyobbik részét.
Magyarországon egyébként nem ez a kínai szer, hanem Sinopharm került a háziorvosokhoz, amiről egyelőre meglehetősen keveset tudni.
A hírhez az is hozzátartozik, hogy a Coronavac hatékonysága körül korábban már komoly viták folytak
Nem nagyon működik a kínai koronavírus-vakcina 2021. January 13. 08:14 .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.