Egy évvel ezelőtt adták át Átadták a 3,32 milliárd forintból felújított Szombathely-Kőszeg vasutat 2022. March 26. 11:50 a 3,3 milliárd forintért felújított Szombathely-Kőszeg vasútvonalat. A nagy eseményen, akárcsak a 2021-es projektindítón
Indul a Kőszeg-Szombathely-vonal 3,2 milliárdos felújítása, három hónapig vonatpótló buszok járnak 2021. June 01. 14:25 , mindenki megjelent, aki számít. Kőszegen ott volt Hende Csaba és Ágh Péter az országgyűlési képviselők, Básthy Béla polgármester, Kövesdi Szilád GYSEV-vezérigazgató és Homlok Zsolt, a kivitelező cég ügyvezetője.
Ha lesznek is még vasútépítések Vas megyében, az utóbbival már nem biztos, hogy találkozunk.

„Mészáros Lőrinc cége fővállalkozóként indoklás nélkül, a teljesítés utolsó fázisában tette ki Homlok Zsolt kft.-jét két fontos vasúti beruházásból” – írja a VASÚTVILL közleményére hivatkozva a Szabad Európa.
A közleményben az olvasható, hogy a fővállalkozó két fontos vasúti fejlesztésben is felmondta a VASÚTVILL-lel a kivitelezői szerződést, így „a társaság jelenleg rendelkezésre álló kapacitásainak 2023. évi terv szerinti kihasználtsága várhatóan jelentősen csökken”.
A két elúszott beruházás
A közleményben nincs említve, de a lap tényként közli, hogy a fővállalkozó cég az R-Kord Kft., Mészáros Lőrinc tulajdona.
A VASÚTVILL-ben pedig – áttételeken keresztül - tulajdonos Homlok Zsolt, aki 2017-ben vette feleségül Benősül Mészáros Lőrinc családjába a HVSE elnöke 2017. May 29. 19:34 Mészáros Lőrinc lányát, Ágnest, aki aztán felügyelőbizottsági tag lett a cégnél.
Lapinformációk szerint a kegyvesztés okai között vannak üzletiek és személyek is. A Szabad Európa úgy tudja, a professzionális vasútépítőnek számító Homlok Zsolt nehezen viselte, hogy a beruházásoknál mindenhol meg kellett elégednie az alvállalkozói státusszal, és Mészáros Lőrinccel való kapcsolatának az sem használt – és ezt lapunk is több forrásból hallotta -, hogy megromlott Ágnessel való házassága.
Homlok Zsolt cégei számtalan beruházás kivitelezői voltak Öt szombathelyi közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc veje az utóbbi bő két évben 2020. February 12. 15:59 Szombathelyen és környékén, ráadásul tavaly nyár óta már hivatalosan is a Haladás többségi tulajdonosa
Hivatalosan is Homlok Zsolt lett a Szombathelyi Haladás többségi tulajdonosa 2022. July 01. 16:50 .