Gigaplakáttal és vicces videókkal indítja az új szezont a Weöres Sándor Színház

Amit csak tudnak, bevetnek, hogy becsalogassák a régi és az új nézőket.

Valószínűleg nem árulunk el újdonságot azzal, hogy sok egyéb mellett a színházak is megsínylették a járványhelyzetet. A kissé foghíjas 2020/2021-es évad lezárása Zöld színház, kulturális magazin, műhely és új darabok – Így csalogatja vissza a nézőket a Weöres Sándor Színház 2021. June 17. 13:01 után viszont most újult erővel vágnak bele az új szezonba.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A szombathelyi Weöres Sándor Színház például egy új mecénás rendszert vezetett be, melynek részeként nagy cégek is bekapcsolódnak a kultúra támogatásába. Közülük ketten most összefogtak és a város legnagyobb reklámfelületét bocsátották a színház rendelkezésére, hogy új lendületet adjanak vele a bérletkampánynak – tudtuk meg Horváth Nórától, a színház új kommunikációs vezetőjétől.

A középpontban a fiatalok és a szerelem

Ez a gigaplakát ráadásul az egyik legforgalmasabb utcában, a Thököly utca egyik tömbházának oldalán található és a társulat két fiatal színésze, Herman Flóra és Jámbor Nándor hirdeti rajta, hogy „új évad, új szerelem” – hiszen fiatalos lendülettel kezdik el az új évadot és szinte minden darab valamilyen formában a szerelem köré épül.

WSSZ oriásplakát
Új évad, új szerelem.
Mészáros D. Zsolt

„Szélesebb a kínálat az új évadban, így abban reménykedünk, hogy mindenki talál az ízlésének megfelelő darabot és még több szerelmese lesz a színháznak itt Szombathelyen. Szeretnénk behívni a fiatal generációt is, mert úgy vettük észre, ezen a területen még bőven van munkák” – mondja Nóra.

És hogy mi mindennel próbálják még a színházba csábítani a fiatalokat? Na meg persze a régi motorosokat is, hiszen érezhetően óvatosabbak, megfontoltabbak lettek az emberek a pandémia óta. Nos, igyekszenek minden felületen a bérletvásárlásra buzdítani az embereket, hiszen ők az alappilérei a színháznak, egyfajta biztonságot is adnak a társulatnak.

Teszik ezt a már említett gigaplakáttal és olyan rövid, vicces videókkal, amikkel a fiatalokat célozzák. A héten például egy „Szia Uram…”-videóval rukkoltak elő, amivel nagyot taroltak a Facebookon. Hasonló kreatív megjelenésekkel készülnek még a jövőben is.

Mindig az adott helyzethez alkalmazkodnak

Megkérdeztük azt is, hogy mire számítanak a már sokat emlegetett negyedik hullámmal és esetleges korlátozásokkal, bezárásokkal kapcsolatban. A jelenlegi rendelkezések szerint a színházat lehet látogatni, így nem is lazsálnak.

Szombaton lesz például az új évad első előadása a színházban, a már korábban is játszott Farsangot adják elő. Aztán szeptember 11-én délután beveszik a szombathelyi Fő teret is a Weöres T.É.R. keretében és bemutatják az évad darabjait, az alkotókat és a társulat új tagjait is. De lesz zene, beszélgetések, élő társasjáték és még sok minden más, a napot pedig Az ígéret földje című darabbal zárják a Püspöki Palotában.

Ezeket és a legelső bemutatót, ami az Ájlávjú musical lesz október 1-jén, reményeik szerint meg tudják tartani a jelenlegi szabályozások mellett, de ha lesznek szigorítások, akkor alkalmazkodnak majd ezekhez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra