Májustól új igazgatóval folytatja működését a Nestlé PURINA büki gyára - közölte lapunkkal a cég.
Arthur van Raalte távozását követően Tanja Žigić, a szerbiai, surčini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót.
Tanja Žigić
Tanja Žigić termelési mérnökként kezdte a Nestlénél pályafutását 2008-ban. Az élelmiszertechnológiai végzettséggel rendelkező szakember látványosan lépdelt előre a ranglétrán: 2014-ben előléptették a surčini Nestlé gyár termelésvezetői posztjára, majd néhány évvel később, 2018-ban a gyár igazgatójává nevezték ki.
Tanja az évek során sikeresen menedzselte a gyár versenyképességét, ami nagyban hozzájárult az üzem profitjavításához és különböző fejlesztések lehetőségének megteremtéséhez. Vezetése alatt a surčini gyár a Nestlé európai gyártóbázisainak fontos helyszíne lett: az üzem 40 százalékkal növelte termelési volumenét, ezzel párhuzamosan 330-ról 530 főre emelte az alkalmazottak számát, és az exportpiacokat is több mint 40 országra bővítette - olvasható a közleményben.
„A Nestlé PURINA büki gyára a régió legnagyobb és legmodernebb üzemévé fejlődött az előző 25 évben. Büszke vagyok kollégáimra, akik elkötelezettségükkel folyamatosan biztosították a gyár fejlődését” – mondja az új gyárigazgató.
„Ezekre az eredményekre építkezve a jövőben is folytatjuk a fejlesztéseket és az innovációt, hiszen ez teszi majd lehetővé, hogy a büki PURINA gyár a jövőben is meghatározó szereplője legyen az európai állateledel-gyártásnak.”
A Nestlé Magyarországon
Az Opten adatai szerint a Nestlé Hungária Kft. árbevétele folyamatosan emelkedett az elmúlt években. 2022-ben 246 milliárd bevétel mellett 4 milliárd forintos adózás előtti nyereséget könyvelt el.
A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat.
A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé- és kakaópor készül, amelyet 30 országba szállítanak ki.
A 60 éves diósgyőri gyár a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahonnan a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat.
A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki PURINA gyár 2023-ban ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el.
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!