Videó: Új klippel rukkolt elő szombati koncertje előtt a szombathelyi Gargantua

Új dalt adott ki a szombathelyi Gargantua zenekar Idei nyár címmel, amihez videóklipet is forgattak. Hol máshol, mint a Balatonon?

Az Idei nyár reményeink szerint az a dal lesz, amire úgy hivatkoznak majd, hogy 2018 nyarába robbanó hangbomba, amely felpezsdíti kicsit a nyárimádók hangulatát a hétköznapokban is, hát még egy felejthetetlen nyaralás alatt akár egy autóban suhanva maximum hangerőn hallgatva.

- ezt Farkas Gábor, a zenekar frontembere fogalmazta meg.

A videóban a zenekar tagjai tűnnek fel a magyar tenger emblematikus és kevésbé ismert helyszínein. Barátaik segítségével forgatták, a rendező operatőr a Pannonia Picturesből is ismert Tóth Gergely A szombathelyi horrorfilm után nem akarsz majd lemenni a pincébe 2017. April 16. 17:41 volt.

A dal a végtelen és forró nyárról szól, amelyet egy gyönyörű múzsa (Hajba Eszter) léptein keresztül mutat be a klip, akit főhősünk fejvesztve kutat, de a többi szereplővel szemben ő az egyedüli, aki annak ellenére, hogy végig a szeme előtt van, mégsem látja meg.

A srácok ezzel nem egy beteljesületlen érzelmi szálat szerettek volna hangsúlyozni, sokkal inkább egy izgalmas-, és véget nem érő keresést, ami mindannyiunk életében táplálja az életigenlést, és élni akarást.

A vadonatúj dal szombaton élőben is látható-hallható lesz Szombathelyen, a zsinagógaudvaron lép fel a Gargantua Kálloy Molnár Péter Ősemberével, a Gargantua és a Bagatell együttessel jön a hétvégén a zsinagógaudvar 2018. July 05. 17:42 .

A Gargantua a tavalyi évben vett üstökös szerű rajtot

Megalakulásuk évében kiadták első dalaikat és megnyerték a Jam Music Öröm a Zene Tehetségkutató megyei döntőjét, majd ezt követően önálló koncertjeik mellett a Soulwave vendégeként egy négyállomásos klubturnén vettek részt. 2018 második felében folytatják koncertkörútjukat, láthatjuk őket Szombathelyen is többek között a Savaria Karneválon, valamint Sárváron a Hooligans vendégeként.

A következő hónapokban egy új dal még biztosan jön, de már dolgozunk a jövő évben megjelenő albumunkon is. Közben gőzerővel készülünk a nyári koncertjeinkre és az Öröm a Zene Tehetségkutató októberi országos döntőjére

- mondta Kaposi Balázs gitáros a zenekar terveiről.

Folyamatosan dolgozunk az új zenei ötleteink megvalósításán, szeretnénk, ha a folytatásban is erős vizualitással támogathatnánk meg a dalokat, úgyhogy a zenecsinálással párhuzamosan már a második videoklipen pörgünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra