Újabb omikron tünetek: hasmenés, émelygés

Komolyan kell venni őket.

Újabb, eddig nem ismert tüneteit azonosították az omikron-variánsnak. Hasmenés, hányás, émelygés fordulhat elő – állítja tanulmányában a John Hopkins Medicine az NBC.com cikke szerint, amelyet a portfolio.hu szúrt ki.

A kutatás szerint a fertőzöttek húsz százalékánál fordul elő hasmenés nem sokkal a fertőzés után. A gyenge immunrendszerrel rendelkező betegeknél a legnagyobb esély arra, hogy hasmenés, sőt, hányás, émelygés tünetei jelentkezzenek náluk.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy vegyék komolyan ezeket a tüneteket a betegek, mert ha nem fordulnak orvoshoz, akkor nagy baj lehet. Különösen a gyerekeknél kell vigyázni, hogy ki ne száradjanak, ezért gondoskodni kell a folyamatos folyadékpótlásról – idézi a 24.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19