A kancellár egy videóban, amelyben állampolgári kérdésekre válaszolt, elmondta, hogy nem lesz rögtön elég vakcina a teljes lakosság beoltására, ezért mérlegelni kell, hogy mely csoportok tagjai kaphatnak elsőként oltást.
A kancellár elmondta, hogy már meg is kezdték a SARS-Cov-2 elleni oltási kampány előkészületeit. Azonban egyelőre nem tudni, hogy mennyi oltóanyag lesz majd, és az sem ismert, hogy mennyi időre biztosít védettséget az oltás. Az viszont biztos, hogy az oltóanyagok megjelenése után is együtt kell élni a járvány miatt bevezetett korlátozásokkal - jelezte Angela Merkel, kiemelve, hogy a vírus akkor tekinthető "többé-kevésbé legyőzöttnek", amikor a lakosság 60-70 százaléka átesett a fertőzésen, vagy az oltás révén védettséget szerzett a vírussal szemben.
A tervek szerint országszerte hatvan oltási centrumot rendeznek be. A központosításra azért van szükség, mert az oltóanyagot mínusz 78 Celsius-fokos hőmérsékleten kell tárolni, és sok háziorvosi rendelőben nincs ilyen teljesítményű hűtőberendezés.
A lap információi szerint az oltóanyag-ellátási munkálatokba a hadsereg (Bundeswehr) is bekapcsolódik. Így több támaszponton kialakítanak majd megfelelő hűtőberendezéssel felszerelt raktárakat az oltási központoknak szánt szállítmányok tárolására és őrzésére.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!