Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az előválasztás felboríthatja az ellenzéki erőviszonyokat

Nem biztos, hogy a választópolgár azt teszi, amit elvárnak tőle.

"Semmi jelentősége az előválasztásnak, le van zsírozva az egész" - hallottam több ismerőstől is a közelmúltban. Arra céloztak, hogy a háttérben rég megegyeztek az ellenzéki pártok, de az előválasztást végig kell csinálniuk, ha már megígérték. Ráadásul így demokratikusabb a mód, ahogyan le akarják váltani a Fideszt.

Nem tudom, valóban volt-e valamiféle ilyen megállapodás, de az látszik, hogy komoly helyezkedés zajlott az elmúlt hetekben az indulók között. Amikor például arról kellett dönteni, hogy egy civil jelölt melyik frakcióba üljön, ha bekerül a Parlamentbe.

Sokszor írtuk már, hogy Szombathely tulajdonképpen az országos politika kísérleti laborja. Ahogy itt zajlanak a dolgok, nagy valószínűséggel az lesz országos szinten is. Az előválasztás előtt történtek ezt csak megerősítik.

3x5 kevesebb, mit 17

Országosan Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt mögé állt be az ellenzéki pártok nagyobb része. Kimaradt a DK, akik inkább Dobrev Klárát, és a Jobbik, akik Jakab Pétert indítják.

Jó darabig biztosnak látszott, hogy Karácsony lesz az előválasztás befutója, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Ám Dobrev Klára és Jakab Péter egyre jobban jön fel Most Jakab Péter és Dobrev Klára van az élen az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek listáján July 29. 16:24 a támogatottságban. A hosszú hétvégén jelent meg a Civitas Intézet közvélemény-kutatásának eredménye, ők azt mérték, hogy az ellenzéki összefogás támogatóinak 32 százaléka szavazna Dobrev Klárára, 23 százaléka Jakab Péterre és csak 16 százaléka Karácsony Gergelyre.

Az előző, májusi Civitas-méréshez képest Dobrev 7 százalékpontot erősödött, Jakab 7, Karácsony pedig 4 százalékpontot gyengült. A többi miniszterelnök-jelölt támogatottsága 5 százalék alatt van.

Az eredmény azonban nem meglepő, ha megnézzük az ellenzéki pártokat. A mérés szerint a DK-nak 17, a Jobbiknak 12, a Momentumnak 8 százalékos a támogatottsága. A többiek önmagukban az 5 százalékos bejutási küszöböt sem érnék el.

Nem a jelölt, hanem a párt számít

Nem lehet nem észrevenni, hogy a pártok népszerűségét követi a miniszterelnök-jelöltek támogatottsága. Nagyon úgy néz ki, hogy a választópolgároknak nem az számít, melyik jelöltet ki támogatja, hány párt áll mögötte. Hanem az, hogy az általa preferált pártból van-e.

Gondoljunk bele, miért is lenne népszerűbb az a jelölt, akit 5 százalék alatt mért pártok támogatnak, mint az, akinek a pártja 12-17 százalékos népszerűséget tudhat magáénak?

És hasonlót látunk Szombathelyen is. Ungár Péter (LMP) mögé beállt szinte az egész ellenzék, Czeglédy Csabát egyedül a DK támogatja. De Czeglédy láthatóan nem adja fel, és könnyen lehet, hogy a harmadik jelölt, Koczka Tibor (UVNP) indulás is neki kedvez. Nem véletlen, hogy ő, illetve a DK segítette Koczka Tibor indulhat a szombathelyi előválasztáson, a DK befogadja August 19. 18:02 ehhez hozzá Koczkát.

Nehéz feladat

Igaz, itt a Jobbik és a Momentum is Ungárt támogatja, de éppen a Jobbik szavazói azok, akik nehezen voksolnak át másik pártra. A harmadik legerősebb párt, a Momentum szavazói eldönthetik az ügyet, de még semmi sem biztos. Mindenesetre Czeglédy mögött a legerősebb ellenzéki párt áll, Ungár mögött pedig szinte mindenki más. A Medián augusztus eleji mérése A legszorosabb előválasztási csata Szombathelyen várható, fej fej mellett áll Ungár Péter és Czeglédy Csaba August 07. 12:33 szerint fej-fej mellett állt a két képviselőjelölt.

Az előválasztás most már mindenképpen lezajlik, és így lesz egy, az ellenzéki pártok által támogatott miniszterelnök-jelölt és választókerületenként egy képviselőjelölt.

Az viszont nagy kérdés, hogy a pártszimpatizánsok mennyire lesznek hajlandóak majd más párt(ok) jelöltjére szavazni, ha az ő jelöltjük elvérzik az előválasztáson.

Az ellenzéki oldalon ez lesz az előválasztások utáni hónapok legfontosabb kérdése és megoldandó feladata.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra