Folyik a nyomozás a feljelentésem ügyében, a hatóság több tanút is kihallgatott már. Engem viszont nem idéztek be - mondta lapunknak Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő.
Czeglédy idén májusban, akkor tett feljelentést, amikor kiderült Egy személy ellen emeltek vádat választási csalás miatt Szombathelyen 2023. May 12. 11:14 , hogy egy ember ellen emelt vádat az ügyészség választási csalás miatt. A vádemelés nyomán a bíróság már ítéletet is hozott.
Tegnap írtuk Döntött a bíróság, egy volt szombathelyi képviselő-jelölt törvényt sértett 2023. June 22. 17:17 , hogy 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Szombathelyi Törvényszék az egyik volt képviselőjelöltre, aki a tavalyi országgyűlési választásokon indult Vas megye 1. választókerületében, azaz Szombathelyen.
Nem magányos elkövetőről van szó?
A feljelentést még a tavalyi választások előtt tette a körzet választási bizottsága. Horváth Éva, a Gődény György-féle Normális Élet Pártjának jelöltje ajánlásainál ugyanis olyan ajánlókat is találtak, akik nem szerepelnek a névjegyzékben. Volt, hogy nem stimmelt a név és az aláírás, és volt, hogy ugyanaz az ajánlás két névvel szerepelt.
Az is kiderült, hogy a jelölt érvényes ajánlásainak jó részét más névre gyűjtötték, és ezeket a jelölt egy olyan ismeretlentől kapta, akiről fénykép is készült. Kijelentette, felmerül a választási csalás gyanúja, hiszen olyan ajánlások is voltak, amiket már halott emberek nevére állítottak ki.
Czeglédy Csaba feljelentésében viszont kifogásolta, hogy az ügyészség csak Horváth Éva ellen emelt vádat, miközben a választási bizottság jegyzőkönyvében is tartalmazza, hogy a jelölt nevében egy ismeretlen fiatalember adott le ajánlóíveket.
Az ismeretlen férfi
Az is írta, hogy Horváth Éva munkatársai is látták, amikor a fiatalember ajánlóíveket vitt be a jelölt munkahelyére. A kollégák hiába kérték a jelöltet, hogy ne írja alá a bevitt ajánlóíveket, ő mégis megtette.
Czeglédy azt is írta, hogy személyesen is találkozott a fiatalemberrel, aki előtte érkezett a választási irodára, ahol mind a ketten ajánlóíveket adtak le. A férfiről fotót is készített, amit csatolt a feljelentéséhez.
A feljelentést választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja, személyes adattal visszaélés bűncselekményi gyanúja és különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt tette ismeretlen tettes ellen a képviselő.
Megoldották okosba
Mint írta, ha a nyomozóhatóság alaposan és tisztességesen végezte volna a munkáját, akkor igyekezett volna megtalálni az ismeretlen fiatalembert.
Czeglédy lapunknak nyilatkozva bicskanyitogatónak nevezte, hogy magányos elkövető ellen nyomoztak és indítottak eljárást. A képviselő szerint az történt, hogy nem is gyűjtöttek aláírásokat, hanem egy korábbi adatbázis alapján kitöltötték az ajánlóíveket, így történhetett, hogy halott emberek adatait is felhasználták.
A rendőrség a feljelentés alapján eljárást indított, tanúkat már hallgattak ki, de Czeglédyt még nem idézték be.