Valószínűleg lesz karácsonyi vásár a szombathelyi Fő téren, de a szilveszternek annyi

A kereskedők korábban települnek ki, mint tavaly. De a helyzet képlékeny.

A közelmúltban olvasóink többsége arra szavazott Lezárult szavazásunk: a szombathelyiek a járvány ellenére is szeretnének adventi vásárt 2020. October 27. 11:31 , hogy járvány-ide vagy oda, mégiscsak meg kellene tartani a hagyományos adventi vásárt a szombathelyi Fő téren.

Úgy tűnik, errefelé hajlik a szombathelyi városvezetés is.

A tegnapi közgyűlésen Nemény András polgármester bejelentette: ha a helyzet nem durvul el, idén is lesznek karácsonyi árusok a Fő téren.

Valami hasonló idén is lesz
Józing Antal

Az indoklás szerint az emberek amúgy is vásárolnak, és ezek a pavilonok legalább a szabadban vannak, nem úgy mint például egy bevásárlóközpont üzletei.

Az árusítást nemcsak térben, de időben is széthúzzák. Ez utóbbi annyit jelent, hogy még korábban jelennek meg az árusok a téren.

Ugyanakkor annyiban mégsem hasonlít a vásár a korábbi évekhez, hogy nem lesznek programok, sőt színpad sem, ami egyben azt is jelenti, hogy a szilveszternek is annyi.

Legalábbis ami a szokásos belvárosi tömegrendezvényt illeti.

Közös gyergyagyújtás nem lesz, de gyetyafény lesz a Berzsenyi téren
Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

A polgármester közlése szerint az adventi gyertyák átköltöznek a Berzsenyi térre, erről már egyeztettek a püspökkel és a megyével is.

Részben ide tartozik az a felajánlás, amit Horváth Gábor képviselő tolmácsolt a közgyűlésen: Brenner Árpádné (Kati néni) felajánlotta a jegenyefenyőjét a térre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet