Vas megye a legfertőzöttebbek között

A koronavírus-világjárvány második hulláma minden mutató szempontjából sokkal erőteljesebb - emelte ki az országos tisztifőorvos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Müller Cecília - a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs bizottság előtti beszámolója során - elmondta: Magyarországon március 4-től (az első esetek regisztrálásától) november 22-ig 3891-en hunytak el a koronavírussal összefüggésben. A járvány első hullámában 605 igazolt fertőzött hunyt el, az összes elhunyt 15,5 százaléka. 84,5 százalékuk a második hullámban hunyt el.

A tisztifőorvos ismertette: jelenleg a fertőzöttek átlagéletkora 40 év, az elhunytaké 76 év. A leginkább érintett megyék: Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye, míg a fertőzésben legkevésbé érintettek: Tolna, Somogy és Baranya megye. Ezen megyék járványügyi számai másfél-kétszeresen térnek el az országos átlagtól. Az országos tisztifőorvos szólt a járványügyi intézkedésekről, köztük a nemzeti oltóanyaggyár létrehozásáról is. Müller Cecília azt mondta: a magyar vakcinafejlesztés jól halad.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19