Néhány hónappal ezelőtt reppentek fel hírek arról, hogy a szombathelyi Weöres Sándor Színház egy színes kulturális magazin elindítását tervezi. Részletekbe nem igazán mentek bele ezzel kapcsolatban, mindössze a júniusi évad végi sajtótájékoztatón Zöld színház, kulturális magazin, műhely és új darabok – Így csalogatja vissza a nézőket a Weöres Sándor Színház 2021. June 17. 13:01 ejtettek róla szót.
Akkor Szabó Tibor színházigazgató azt mondta, hogy a Ráadás címet fogja viselni a magazin, és nemcsak online, hanem nyomtatott formában is ki szeretnék majd adni. Lesznek szöveges, fotós és videós anyagok is, ráadásul nem kizárólag a Weöres Sándor Színházról, hanem Szombathely és Vas megye kulturális értékeiről, történéseiről, szereplőiről fog szólni.
Megvan a nyertes
A kulturális magazinra pályázatot írtak ki, melynek határideje június 16-án lejárt. Mi időközben többször is érdeklődtünk a fejleményekről, aztán a teljes választ végül hétfőn kaptuk meg. Ebből kiderült, hogy mindössze egyetlen pályázat érkezett, ami érvényes volt, és időközben az eredményhirdetés, illetve a szerződéskötés is megvolt.
Az is kiderült, hogy a pályázatot a Vas Népe egykori főszerkesztőjének, Halmágyi Miklósnak a családi cége nyerte meg. A szombathelyi székhelyű Diurna Bt. Fő tevékenysége az Opten szerint hírügynökségi tevékenység. A céget 1998-ban alapították, 2020 előtt évekig nem volt bevétele.
A szerződést az alábbi feltételekkel kötötték meg:
A pályázatban többek között az alábbi feladatok vannak meghatározva:
Mindezért 350 ezer forint (+ áfa) díjat lehet havonta számlázni.
Szabó Tibor színházigazgató a válaszában kitér arra is, hogy a Ráadás egyelőre online formában, a Weöres Sándor Színház honlapján indul útjára. Mint írja, szándékaik szerint „egyelőre a színház összművészeti kitekintésű magazinjaként fog működni, hangsúlyosan a színházi történésekre fókuszálva, abban a reményben, hogy egy idő után a város és a megye is a sajátjának fogja tekinteni”.
Történtek változások
És mivel pletykákat is hallottunk a kulturális magazin körül kialakult stábbal kapcsolatban, érdeklődtünk afelől is, hogy érinti-e mindez a WSSZ sajtókommunikációját. Annál is inkább, mert időközben a nyári leállás után érkezett egy búcsúüzenet az eddigi sajtóstól, Gombás Mónikától, akinek bő 12 éves színházi sajtós pályafutása július 31-én véget ért, de nem bocsátkozott részletekbe.
Szabó Tibor válaszában ugyanakkor az áll, hogy a Ráadás magazin léte nem befolyásolja a Weöres Sándor Színház sajtókommunikációját. Mi több, annak a javulását remélik, ugyanis augusztus 9-től Szombathely ismert újságírója, Horváth Nóra lett felelős a sajtókommunikációért.
A Vas Népétől a Médiaközpont élére, aztán onnan is el
Halmágyi Miklós évtizedekig vezette a megyei napilapot, a Vas Népét, egészen 2017-ig, amikor is a MédiaWorks elbocsátotta. Majd
2019 februárjában
Halmágyi Miklósra, a Vas Népe volt főszerkesztőjére cserélte a városi tévé igazgatóját a szombathelyi ellenzék
2019.
February
28.
20:03
kinevezte a közgyűlés új többsége a Szombathelyi Médiaközpont igazgatójának. Ennek kapcsán még áprilisban le is ültünk vele beszélgetni, teljes interjúnkat
itt
Halmágyi Miklós: Kemény lesz, de májusban el kell indulnia a Savaria Fórumnak
2019.
April
01.
18:06
olvashatja.
Aztán alig egy évvel később, 2020 februárjában robbant a hír, hogy Nemény András polgármester aggályos bankkártyahasználat miatt
soron kívüli belső ellenőrzést rendelt el
Aggályos bankkártyahasználat miatt soron kívüli belső ellenőrzés a szombathelyi Médiaközpontban
2020.
February
06.
16:18
a szombathelyi Médiaközpontban.
Ennek során kiderült,
Szabálytalan kiküldetések és bankkártyás fizetések, 760 ezer forint autóhasználatra - Itt a jelentés a Médiaközpontról
2020.
February
20.
10:21
hogy az igazgató több alkalommal, jogtalanul, saját céljaira használta a cég bankkártyáját, hogy kilenc hónap alatt 760 ezer forintot számoltatott el saját autója használatért, és hogy több alkalommal szabálytalanul volt kiküldetésen. Végül
azonnali hatállyal menesztették
Azonnali hatállyal menesztik a szombathelyi Médiaközpont igazgatóját és büntetőfeljelentést is tesznek
2020.
February
18.
15:19
Halmágyit és rendőrségi feljelentést is tettek.
Ennek sorsáról egyelőre nem tudni, de a fejlemények tükrében érdemes lesz majd rápillantani a Ráadásra.
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.