Akar csodát látni? Nem kell messze menni, Vát mellett csordogál egy csodatévő forrás

A forrás fölé kápolna is épült, amit nemrég kezdtek felújítani.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodatévő forrás... Kezdődhetne így is mostani írásunk, de az igazság az, hogy a forrás tényleg létezik, ráadásul nem is olyan messze Szombathelytől, Vát határában. A helyet talán kevesen ismerik, az ember inkább csak elsiklik mellette, pedig egy egész kápolna van fölé építve. A zarándokok körében népszerű a hely, bár egy látogatást talán mindenkinek megérne.

Váti szent kút
A váti Szent István kápolna Szeleste irányában
Mészáros D. Zsolt

A kápolna története sokkal emberibb, mint maga a forrás csodája. A legenda szerint a terület az 1700-as években Nádasdy Tamás kedvenc vadászterülete volt. Egy napon egy közeli tisztáson reggelizett, amikor egy koldus járt arra egy vak lovon. A ló persze belegázolt a forrás vizébe, ami így a szemébe fröccsent és csodálatos módon az állat visszanyerte a látását.

Váti szent kút
A forrás, vagyis maga a csoda helyszíne
Mészáros D. Zsolt

Nádasdy Tamás egyből elhatározta, hogy ide bizony ő kápolnát építtet, amit fából ugyan, de fel is húztak. Persze ez csak ideiglenes volt, gyorsan kicserélték egy téglaépületre. 1721 augusztus 20-án fel is szentelték, 1734-től pedig szervita szerzetesek gondozták tovább, akiknek egy egész rendházat is építettek Váton.

Váti szent kút
Tisztás a kápolna mellett
Mészáros D. Zsolt

Több viszontagság után 1840-re azonban nagyon leromlott a kápolna állapota, de egy új tulajdonos ismét felújíttatta.

Váti szent kút
Faragott kő
Mészáros D. Zsolt

A II. világháborúban aztán feltörték a kápolna alatti kriptát, és a kápolna belsejét is feldúlták. Innen már csak lefelé vezetett az út, és az 1950-es évekre az emberek a tetőt és a falak jelentős részét is széthordták.

Szentkúti kápolna - Vát
A régi kápolna. A képre kattintva mégtöbb régi fotót láthat!
repro

1964-ben merült fel újra az a gondolat, hogy újjá kéne építeni. Sajnos az eredeti állapotot akkor nem tudták volna visszaállítani, ezért Heckenast János építészmérnök javaslatára a megmaradt hajót elbontották, és így alakult ki a ma is látható épület.

Váti szent kút
A kápolna bejárata
Mészáros D. Zsolt

Habár a kis kápolna forrása tudomásunk szerint több csodát nem tett, de a zarándokok újra elkezdték felkeresni a helyet.

Váti szent kút
A kerítés a forrás felett. Van még mit javítani
Mészáros D. Zsolt

Annyi viszontagság után a mostani renoválás is már nagyon ráfért. Így kicserélték a teljes tetőszerkezetet, és a homlokzat is megújult.

Váti szent kút
Megújúlt a tetőszerkezet
Mészáros D. Zsolt

Tervben van még a kripta felújítása is, ami jelenleg siralmas állapotban van.

Váti szent kút
A kifosztott, üres kripta.
Mészáros D. Zsolt

A későbbiekben pedig belülről is kicsinosítják, és persze ami a legfontosabb, rendbe teszik a forrást - amiből épp most nem jött víz -, valamint a környezetét is. Ezekre adományokat is vár a váti egyházközösség.

Váti szent kút
Nem csordogál a csodatévő víz
Mészáros D. Zsolt
Váti szent kút
Ilyen szép helyen van
Mészáros D. Zsolt

Talán ha legközelebb kilátogatunk, már egy újabb csodával bővül a váti szent kút története. Ha mással nem is, akkor azzal, hogy elkészült teljesen.

Váti szent kút
Bármelyik képre galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek