„16 éve lakom a Brenner Tóbiás körút mellett, de ennyi idő alatt sem tudtam hozzászokni, hogy egyesek versenypályának használják ezt az utat. Úgy az autósok mind a motorosok” – írta lapunknak egy olvasónk, aki szerint ez a jelenség főleg este 8 után figyelhető meg. Ugyanakkor – írja - még soha nem tapasztalta, hogy rendőri közúti ellenőrzés vagy sebességmérés történt volna azon a szakaszon.
„Annak ellenére nincs ellenőrzés, hogy köztudottan sok gázolás történt már a Brenner körút - Jáki út kereszteződésében” – közölte.
Szerinte az a probléma, hogy az út kialakítása olyan, hogy bármelyik végéről indulunk, „szinte hívogat a gyorshajtásra”.
Olvasónk a megoldást egy állandó traffipax elhelyezésében látja, annál is inkább, mert iskola és óvoda is működik a közelben.
Az olvasói észrevétellel kapcsolatban megkerestük a Vas megyei rendőrséget.
„Olyan baleseti gócpont, valamint olyan kereszteződés, ahol kiemelkedően sok baleset történt volna, nincs Szombathelyen. Így a megkeresésben szereplő kereszteződésben sem történik több baleset, mint máshol” – közölte lapunkkal Seffer Lilla sajtószóvivő.
Arra a kérdésünkre pedig, hogy a rendőrség tervezi-e állandó sebességmérő felállítását a Brenner körúton vagy bárhol Szombathelyen, semleges válasz érkezett.
„A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei rendszeresen elemzik és értékelik a megye közlekedésbiztonsági helyzetét és ennek alapján választják ki az ellenőrzési helyeket”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!