Az ellenzék nélkül is megszavazta a Parlament a koronavírus miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását: 134 igen, 55 nem és egy tartózkodással átment a javaslat kétharmados része, így újabb 90 napos rendkívüli felhatalmazást kapott a kormány, és megerősítették az veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján hozott rendeleteket.
Az ellenzék előre bejelentette, hogy nemmel szavaz a hosszabbításra, mivel véleményük szerint a kormány visszaélt a rendkívüli felhatalmazással, és a járványtól független célokra költötte a közpénzt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!