Videók hétvégére: Disney zenék, streetfighter show és Virágút

A Hollywood Classics gyermekváltozatának hosszú összefoglalóját kínáljuk, mellette Mókus streetfighter show-ját, valamint a Herényi Virágúton készült egyveleget. Jó szórakozást!

A hosszú hétvégére három hosszú összefoglalóval is készültünk Olvasóinknak. Az első igazi csemege. A Szombathelyen többszörös telt házzal futó Hollywood Classics szériának megszületett a kistestvére, a Gyermek Hollywood Classics, amiben Disney mesék filmslágerei csendültek fel a Savaria Szimfonikus Zenekar által és ismert, vagy éppen szárnybontogató művészek előadásában. (Beszámolónk itt olvasható Ahol thomasos lufival ringat a víz – a gyerek Hollywood Classics 2014. April 27. 11:59 .)

A Herényi Virágutat már többször elmosta az eső és az idén is jókora záport jósoltak a meteorológusok. Ebből azonban semmi nem lett, így a kétnapos mászkálós-nézegetős programon rengeteg család érezhette jól magát a virágok tengerében. Külön kiemelnénk a parkolás megszervezését. Az autókat polgárőrök irányították a parkolóhelyekre, így pedig valószínűleg kétszer annyi autó fért el, mint ha véletlenszerűen álltak volna meg a járművek. Videónkban a levegőből is megmutatjuk a környéket, emellett a virágút talaján állva is megörökítettük a rendezvényt.

Mókus neve fogalom a hazai motorosok között. A streetfighter showban számos olyan momentum látható, amit nagyon nem célszerű kipróbálni. Az akrobatikus mutatványok mellett pedig némi testiség is szerepet kapott a műsorban, de a 14 éven alattiak nem botránkoztak meg ezen. A végén természetesen füstölt és durrant a gumi. Mindez megtekinthető videónkban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra