Vigh Kálmán: „A lelkem száguld, amikor látom, hogy a diákjaim odakerülnek a katedrára”

A szombathelyi Bolyai-iskola történelemtanárát a legmagasabb állami kitüntetéssel, az Apáczai Csere János-díjjal jutalmazták. Elismerése kapcsán arról kérdeztük, hogy miben látja a történelemtanítás lényegét és hogyan tekint saját tanári pályájára.

Dr. Vigh Kálmán (PhD) kereken negyven éve tanít Szombathelyen történelmet. Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelemtanárát korábban már számos díjjal kitüntették. Többek között elnyerte a Vasi Prima Primissa Díjat és Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Oktatási Tagozata Elismerését is. A pedagógusnap alkalmából idén neki ítélték oda a pedagógusoknak adható legmagasabb állami kitüntetést, az Apáczai Csere János-díjat.

Vigh Kálmán korábban a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban is tanított
Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A kitüntetés alkalmából mi is felkerestük Vigh Kálmánt. Beszélgettünk vele arról, hogy tudja-e tiszta szívből ajánlani diákjainak a bölcsészkart és a pedagógiai hivatást, elégedett-e saját pályájával, milyen volt neki az elmúlt egy évben online tanítani, miben látja a történelemtanítás érelmét, jut-e ideje tudományos kutatásokra.

Történelem, valamint orosz nyelv és irodalom tanárként végzett 1979-ben. Közoktatásban eltöltött pár év után a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán is elkezdett oktatni. Hogyan kapott egyetemi katedrát? Tudatosan törekedett erre, vagy így hozta az élet?

Így hozta az élet tudatos döntéssel. Amikor annak idején Szombathelyen közoktatásban tanítottam, azt vettem észre, hogy egyre többen járnak az óráimra és figyelnek arra, amit mondok. Aztán egyszer csak megkerestek a Tanárképző Főiskola történelem tanszékéről és felajánlották a katedrát. A főiskola legvirágzóbb szakaszában taníthattam ott. Hihetetlenül jó volt.

1996 óta tanít a Bolyaiban, 1997 óta főállású tanárként. Mit ad önnek a közoktatás?

Több párhuzamosan futó tudományos kutatást folytat az oktatás mellett
Mészáros D. Zsolt

Nagyon szeretem az állandó, heti rendszeres együttlétet a diákjaimmal. A visszacsatolás sokkal többrétű, sokkal gyakoribb, közvetlenebb. Ez vonzott a közoktatásban.

Annak ellenére, hogy teljes állásban tanít a Bolyaiban, az ELTE-n is tart órákat, valamint saját kutatásával is foglalkozik. Ez három munka, három teljes embert kívánna. Hogyan tud ennyi elfoglaltság mellett kutatással foglalkozni?

Egyre kevesebb időt tudok szánni a saját kutatásomra. Szombathelyről azokban a témákban kutatni, amelyekben én kutatok, nagyon nehéz. A legtöbb levéltári forrásom Budapesten van. A pincémben egy nagy szekrény tele kutatási anyagokkal, amelyek feldolgozásra várnak.

Mi az a kutatási téma, ami most a leginkább érdekli?

A skizmatikus pereken belül a görögkatolikus egyház amerikai egyesült államokbeli története. De ezenkívül foglalkoztam francia-magyar kapcsolatokkal, a francia forradalomnak és Napóleonnak a magyarországi hatásával, a magyar nemesi felkelés küzdelmeivel. Most lenne itt az ideje a szintetizálásnak.

Milyen kurzusokat visz most az egyetemen?

Egyetemes és magyar újkori történelmet. De tanítottam le és felfelé is, egyedül ókort nem oktattam.

Államszocializmus időszakában kezdett el tanítani, aztán tanárként élte meg a rendszerváltást is, és az azóta bekövetkezett bal- és jobboldali fordulatokat. Mindig szabadon taníthatott? Volt olyan, amikor azt érezte, hogy nem taníthat úgy, ahogy azt szakmailag helyesnek találja?

Logikus gondolkodásra tanítja a diákjait
Mészáros D. Zsolt

Sohasem éreztem azt, hogy a közvetlen munkámba bármilyen beavatkozás történt volna, amióta a pályán vagyok. Soha nem kérték rajtam számon, hogy mit tanítottam.

Be tudja emelni a legújabb kutatási eredmények ismertetését a tananyagba?

A tankönyvek egy része nyitva hagy kérdéseket, ami lehetőséget teremt arra, hogy a diákokkal meg tudjam osztani az új eredményeket. Bár ha nem ilyenek lennének a tankönyvek, akkor magamtól is hozzátenném az új eredményeket.

Mit tekint a feladatának?

Meglátni a gyerekben lévő tehetséget, ami mindegyikükben benne van.

A középiskolai évek alatt rengeteg diák megutálja a történelemórát. Leginkább azért, mert azt érzik, hogy a történelem csak nevek, helyek, évszámok átláthatatlan sokaságából áll. Ön szerint miért alakul ki ez az ellenszenv a diákokban? Hogyan tudja elérni, hogy a diákok megértsék az összefüggéseket?

A történelmi évszámoknak és neveknek a kavalkádja egy labirintus. Nekem az Ariadné fonalát (szerk: görög mitológiai utalás, Ariadné krétai királylány szerelmének Thészeusznak aranyfonal-gombolyagot adott, aki a labirintusban élő szörny legyőzése után a fonal segítségével kitalált a labirintusból) kell a diákok kezébe adnom, hogy tudjanak közlekedni ebben a labirintusban. Ugyanis ha csak évszámok, csaták, békék, nevek alapján akarnak tájékozódni, akkor elvesznek. Tanárként meg kell teremtenem az összefüggéseket és kapcsolódási pontokat 100-200-300 éve történt események között. Ha nem ezt teszem, akkor azt nem lehet tanításnak nevezni.

Mi a történelemtanítás lényege?

Megtanítani a gyerekeket logikusan gondolkodni és kérdéseket feltenni. Minden problémakör tárgyalásánál újabb kérdéseket vethetek fel. Számomra a történelemtanításnak a legfontosabb feladata az, hogy ezen kérdések megválaszolásának mikéntjét megtanítsam a diákoknak.

Büszkeséggel és szeretettel mesélt tanítványairól
Mészáros D. Zsolt

Sokat hallani arról, hogy a történelem érettségik egyre kevésbé mérik a lexikai tudást. Valóban történt elmozdulás?

Igen, az írásbeli érettségi konkrétan nem méri a lexikai tudást. Arra a kompetenciára kérdeznek rá, hogy hogyan tudnak a diákok forrásokkal bánni.

Milyen volt online felkészíteni a diákokat az érettségire?

Minden óránk megvolt, minden órán itt voltak. Interaktívan tartottam, prezentációkat küldtem nekik. Formailag működött. És nem lettek rosszabb jegyeik. De én nagyon együttéreztem velük, az átlagnál jobban, mert rendkívül nehéz helyzetben voltak. Ráadásul nem törődtek velük kellőképpen.

Sajnálja a szóbeli érettségik eltörlését?

Határozottan igen. Azt a hatalmas nagy tudást, azt a többrétegű műveltséget nem tudták megmutatni az érettségin a diákok, ugyanis az írásbelin limitálva van, hogy mennyit írhatnak. Abban hiszek, hogy az érettséginek örömünnepnek kell lennie. A diákoknak mosolygós arccal kell kijönniük az érettségiről. Az az élményük maradt el, hogy mosolyogjanak.

Elégedett-e azzal ahogy a tanári hivatást megbecsülik?

Én csak a saját pályámról tudok nyilatkozni, én maximálisan elégedett vagyok.

Tudja arra bátorítani a diákokat, hogy merjenek bölcsészek lenni?

Vigh Kálmánnal otthonában beszélgettünk
Mészáros D. Zsolt

Igen! Minden évben mennek az ELTE Bölcsészkarára, történelemszakjára diákjaim. Én indítottam el az azóta történelem PhD fokozatot szerzett Révész Tamást és Melkovics Tamást is. Egy másik tanítványom, Tilcsik András, akit még a Nagy Lajos Gimnáziumban tanítottam, jelenleg a Torontói Egyetem Üzleti karán oktató. András eredményes OKTV szereplése alapján már a középiskolai tanulmányait is külföldön, Walesben fejezte be, diplomáját pedig a Harvard Egyetemen szerezte meg. A kanadai városban járva neki köszönhettem, hogy láthattam a Niagara vízesést, illetve a Toronto Raptors-Brooklyn Nets NBA kosármeccset. Nekem a lelkem száguld, amikor látom, hogy a diákjaim odakerülnek a katedrára. Annyi remek tanítványom volt és van.

Feltélezem, hogy a szülők azért aggódnak amiatt, hogy miként lehet ma bölcsészként boldogulni Magyarországon.

Én a szellemük alapján bátorítom őket. Azt szeretném, hogy ilyen szellemiségű emberek legyenek a tudományban. Az aggódó szülők persze felteszik azt a kérdést, hogy meg lehet-e élni ebből. Úgy gondolom, hogy a pályakezdőknek nagyfokú szerencse is kell, nekem sem volt állásom, amikor Szombathelyre kerültem.

Hogyan tudják a diákok hasznosítani a történelemórákon megszerzett tudást a későbbi életükben?

Később derül ki, hogy miként marad meg az átadott tudás. Azt nem tudom, hogy mikor tudják használni a tudásomat, de azt igen, hogy a diákjaim tudnak logikusan gondolkodni. A tanóra után otthon hozzátanulnak az elhangzottakhoz és észre sem veszik ahogy a tudásból műveltség lesz.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra