Viharfelhők és villámok Söpte felett

Pénteken délután jött a vihar első rohama, majd este az újabb, ekkor különálló felhőtornyok alakultak ki, a villámok egymást generálták. Viharvadászunk képgalériája.

A söptei Barki László viharvadász örökítette meg a pénteki vihar két hullámát. Mint írja, az első képsorozat délután kettő és háromnegyed három között készült, amikor erős labilitás volt látható a légkörben. Az egyik fotón látszik egy utasszállító gép is, szokatlanul alacsonyan, valószínűleg azért, hogy elkerülje a magasabban lévő vihargócokat.

Viharfelhők Söpte felett
A kép közepén látható az alacsonyan szálló utasszállító

A labilitásra bizonyíték, hogy viharvadászunk szerint legyengülve érte el a térséget a vihar, de már eloszlóban voltak a felhők, amikor alig két kilométerre tőle egyetlenegy villám csapott le, bizonyítva, hogy az elektromos stabilitás még nem állt helyre.

A második sorozat este negyed tízkor indul és húsz percig tart, ekkor egymástól függetlenül alakultak ki az önálló felhőtornyok, Söptétől északi, északnyugati irányba. Az egyik cellában fellobbanó villám hatással volt a többi cellára is, így szinte igazi villámsorozatot sikerült megörökíteni.

Viharfelhők Söpte felett
A villámok egymást generálták

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű