Visszakerült a harmincas tábla a szombathelyi Paragvári utcába - ahol lehet, hogy soha nem is volt

Van, amikor mindenki jót akar, aztán mégsem tökéletes a végeredmény.

Távol álljon tőlünk, hogy nagy igazságokat jelentsünk ki, de valószínűleg olvasóink többségének nem az a legnagyobb gondja, hogy harmincas vagy negyvenes sebességkorlátozás van Szombathelyen a Paragvári és a Szent Imre herceg utca találkozásánál.

Most mégis foglalkozunk vele, egyrészt ha olvasónk vette a fáradságot és utánanézett az ügynek – és azt meg is fogalmazta –, akkor nem mehetünk el mellette szótlanul, másrészt lapunknak is van abban némi szerepe, hogy így alakultak a dolgok.

Ráadásul, nem mindegy az autósoknak, ha egy tábla indokolatlanul lassítja az amúgy sem villámgyors szombathelyi közlekedést.

„Mivel oly lelkesen felvállalták egy sebességkorlátozó tábla hiányát a tárgyban jelzett helyen (és el is érték, hogy kikerüljön egy indokolatlan tábla, amit magam sem értek, hogy hogyan történhetett meg, hiszen elméletileg ezeket a táblákat nem random módon, hanem szabályok szerint, és rögzített módon teszik (kellene tenni) – gondoltam, a sok „szakértő” hozzászóló helyett/mellett jelzem, hogy itt hiba történt.”

Így kezdődik Péter nevű olvasónk levele, aki egy augusztusi írásunk Hova tűntek a 30-as táblák a szombathelyi Paragvári és a Szent Imre herceg utcákból? 2023. August 11. 11:32 nyomán ragadott tollat.

Az akkori cikk – érdekes módon – egy másik olvasói levél nyomán született, és annak járt utána, hogy az útfelújítás után miért tűntek el a harmincas táblák a bevezetőben említett helyszínen, azaz a Paragvári és a Szent Imre herceg utcák közötti bukkanónál, a belváros felé vezető irányban.

Visszakerült a harmincas tábla a bukkanóhoz. De olvasónk szerint korábban nem volt itt ilyen tábla.
Mészáros D. Zsolt

A szombathelyi polgármesteri hivatal utána is járt az ügynek: egyrészt megállapították, hogy a táblát „ismeretlenek eltulajdonították” (azaz ellopták), másrészt arról tájékoztatták lapunkat, hogy megrendelik a hiányzó táblát.

2023 augusztusában nem volt semmilyen tábla
Mészáros D. Zsolt

És ezt meg is tették, gyaníthatóan a cikkünk hatására.

És innen kezdődik az újabb történet.

Péter nevű olvasónk most arra hívja fel a figyelmet, hogy a felújítás előtt nem volt itt ilyen tábla.

Itt vannak az érvei:

  • Az egyáltalán nem szabály, hogy ha az egyik irányba 30km/h korlátozást hoznak, akkor annak automatikusan a másik irányból is érvénybe kell(ene) lépnie (itt tévedtek először). Számtalan olyan hely van, ahol az egyik irányban van korlátozás, míg a másikban nincs, vagy nem akkora van.
  • A kifelé irányban azért van/volt érvényben 30km/h korlátozás, mert közvetlenül a bukkanó után parkolóhelyek lettek kialakítva, az ott található üzletház miatt, és az első parkolóhelyekből nem lehetne biztonságosan kihajtani, ha a bukkanó felől 50km/h sebességgel érkező járművek lennének, egyszerűen nem belátható az egész.
  • Visszafelé (a városba bevezető irányba) viszont nincs ilyen helyzet, sőt a bukkanó tetején átvezető kerékpárútnak (melynek elsőbbséget kell adnia az útnak) tökéletes kilátása nyílik mindkét irányba, így ennek a korlátozásnak nincs indoka, emiatt nem is volt ilyen korlátozás.
  • Mivel a kerékpár áthaladási sebessége lassabb, emiatt valóban volt korlátozás a bevezető irányban is, azonban az nem 30km/h volt, hanem 40km/h (illetve voltak ott egyéb korlátozások, mint előzni tilos, stb. amit nem is tudom hirtelen, hogy ismét kihelyezték-e, egy helyszíni szemle alapján ez könnyen megállapítható, lásd később).
  • Összegezve, amit elértek a cikkel, Hova tűntek a 30-as táblák a szombathelyi Paragvári és a Szent Imre herceg utcákból? 2023. August 11. 11:32 az is hibás.

    - írja olvasónk, hozzátéve:

    „A jelzett szakaszon a bevezető irányban nem indokolt a 30km/h korlátozás, és ezt valószínűleg egy megfelelő végzettséggel, és illetékességgel, rendelkező szakember állapította meg valamikor. Elméletileg erről kellene lenni valamilyen feljegyzésnek, szakvéleménynek, vagy bárminek valahol, valakinél (gondolom valahol rögzítve vannak az ilyen dolgok, legalábbis erősen remélem). A kivitelezőnek pedig kötelessége lett volna ezeket az adatokat rögzíteni, és a munka végeztével az eredeti közlekedési szabályokat visszaállítani. Aki pedig ezt a munkát átvette, az is adja vissza az akármijét, mert ilyen szinten kontrollálta a munkát.”

    Olvasónk mellékelte a Google Streetview 2022. augusztusi fotóját
    Street View!Olvasó

    Lapunk igyekszik végére járni az ügynek, és felveszi a kapcsolatot a város jegyzőjével.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Kapcsolódó cikkeink

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Jelentem