Kevesebb színésszel és bemutatóval, de optimistán vág neki az új évadnak a Weöres Sándor Színház

A szombathelyi teátrum idén először a „külső körülmények” miatt veszteséges lesz. A cél ennek ellenére az, hogy a nézők ebből semmit ne vegyenek észre.

A hagyományokat megőrizve, "olcsóbb" jegyekkel és új előadásokkal készül a 2023/24-es évadra a szombathelyi Weöres Sándor Színház, melynek részleteit egy szerda délutáni sajtótájékoztatón jelentették be.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Horváth Soma kultúráért (is) felelős alpolgármester elmondta, elégedettek voltak az idei évad (eddigi) számaival, épp ezért továbbra is támogatják a színház működését. Utalt arra, hogy nincs túl jó anyagi helyzetben a teátrum,

az államtól ugyanis idén még egyetlen forintnyi támogatás sem érkezett.

Később azonban kiderült, hogy mintegy háromszázmillió forint napokon belül megérkezhet. Amennyiben ez mégsem történne meg, vagy további nehézségei adódnak a színháznak, az önkormányzat kisegíti majd a teátrumot.

Először lesz veszteséges

Tóth András, a Weöres Sándor Színház gazdasági igazgatója a sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben „külső hatások” miatt veszteséggel számoltak, ami a színház indulása óta először történik meg.

Ennek ellenére úgy döntöttek,

a jegyárakat egyáltalán nem emelik a következő időszakban.

Úgy vélik, ennek hatása csak a későbbiekben érződik majd, és terveik szerint 2024 nyaráig nem emelnek árat.

Hozzátette, a bérletesek továbbra is kapnak majd kedvezményeket, többek között a karneválszínházi jegyárból is.

Fennállása óta először lesz veszteséges a színház
Mészáros Zsolt

A tájékoztatón kiderült, tesztjelleggel bevezetik a dinamikus árazást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Pál utcai fiúk című előadásra nem szabják meg előre a jegyárakat, azt a rendszer a kereslet-kínálat alapján generálja majd. Így lesz olyan néző, aki például ugyanarra az előadásra 5500 forintért veszi majd meg a jegyet, de lesz olyan is, aki 3500 forintért váltja majd meg a belépőt – tették hozzá.

Négy távozó, kevesebb előadás

Tóth András hozzátette, idén csökken a társulat létszáma is.

A távozók között van Avas Attila, Keller-Dénes Emőke, Major Erik és Róbert Gábor. Érkező nincs.

A gazdasági igazgató elmondta, a húsz főre zsugorodó társulat kevésnek tűnhet, a színház indulásakor viszont már voltak ennyien.

A tájékoztató vége felé Szabó Tibor, a színház igazgatója elmondta, kevesebb bemutatóra lehet számítani, melyeken csak a társulat színészei játszanak majd. Céljuk azonban az, hogy a nézők ne vegyenek észre semmit a nehézségekből.

Kevesebb bemutató lesz, amiket csak saját színészekkel visznek színpadra
Mészáros Zsolt

Szeptember végén az Óz, a csodák csodája, december elején pedig a Hegedűs a háztetőn debütál majd a Weöres Sándor Színházban.

Az igazgató hozzátette, a sikeres előadásokat továbbra is játsszák majd, így műsoron marad többek között a Kivilágos kivirradatig, a Candide és a Nagyapám, Frank Sinatra is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra