Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Boldog Szülinapot, Weöres Sándor Színház!

Új oldaláról ismerhette meg a közönség a csodapalotát és a benne élő társulatot. Bárki bepillanthatott a kulisszák mögé, a színészek pedig sütöttek, főztek, énekeltek, de még idegenvezetést is vállaltak. Így ünnepelte negyedik születésnapját Szombathely első, állandó színháza.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Alig ért véget szeptember 30-án A peleskei nótárius bemutatója, a Weöres Sándor Színház másnap (október 1-jén) már közönségét és egy kicsit önmagát is ünnepelte negyedik születésnapja alkalmából. Az Akacs Mihály utcai csodapalota Átadták a Weöres Színházat 2011. January 22. 21:43 , melyben pénteken az első teljes évadot kezdte meg a társulat, már tíz órától nyitva állt az érdeklődők előtt.

Sokan ünnepelték a színházat

Délután négyig óránként indított turnusokban bárki bepillanthatott a színfalak mögé, s egy kis próbalátogatás is szerepelt a programban. A szülinapokon megszokott kisebb túlzások és pátosz nélkül állíthatjuk, nagyon sokan voltak kíváncsiak a színház azon szegleteire is, amelyek a hétköznapokon az egyszerű néző előtt rejtve maradnak.

Weöres Sándor Színház születésnap
Sokan néztek be a kulisszák mögé
Mészáros Zsolt

A Krúdy Klub sem árválkodott üresen, hiszen ott a közönség délelőtt a színház történetét bemutató kisfilmeket tekinthetett meg. Ezek közül mindenképpen kiemelkedtek azok a képkockák, amelyek a 2007. szeptember 27-ei közgyűlésnek állítanak örök emléket. Ekkor adta ugyanis áldását a megyeszékhely önkormányzata Szombathely első, állandó színházának megalapítására. A klubban óránként húzták a tombolát, de a közönség a jelmezeket is örömmel öltötte magára. A gyerekek főként a kis Lordot részesítették előnyben, ami nem is csoda, hiszen egy díjnyertes Megosztott díj a szombathelyi Kis Lordnak 2011. September 26. 08:35 alkotás címszerepéről van szó.

Weöres Sándor Színház születésnap
A fríz előterében az igazgató és a polgármester
Mészáros Zsolt

A születésnapi forgatagban természetesen gondoltak azokra is, akik délidőben a fényképezőgépek helyett már az ízlelőbimbóikat élesítik, a teraszon ugyanis pörkölt rotyogott, elsősorban Endrődy Krisztián, valamint Csonka Szilvia felügyeletében. A nyílt nap végeztével este fél hétkor aztán Jordán Tamás színházigazgató és Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere felavatta Veres Gábor szobrászművész alkotását, a homlokzatra tervezett frízt is, melyet egyébként még az önkormányzat rendelt meg és választott ki.

A jól begyakorolt mozdulatokban is lehet hiba. Ezt vélhetően minden színész tudja. Nos, a szülinapon akadt némi malőr is, mert a frízt eltakaró lepel csak nem akarta felfedni, hogy pontosan mi is van alatta. A polgármester aztán, Jordán segítségével, létrára pattant, és stílszerűen orvosolta a problémát.

Gálán adták át a Holdbeli csónakos-díjakat

A város és a megye színe-java tiszteletét tette az ünnepségen, ott láttuk például V. Németh Zsolt államtitkárt, Ipkovich György országgyűlési képviselőt, Lazáry Viktor alpolgármestert, Sági József városi képviselőt, valamint Lakézi Gábort, a szombathelyi polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési osztályvezetőjét is. A felsorolás persze korántsem teljes, reméljük senki sem haragszik meg, hogy fenti listánkat nem írtuk hosszabbra.

Holdbeli Csónakos-díj 2011
A díj és a nyertese, Csonka Szilvia
wssz.hu: Mészáros Zsolt
),b!==b?b=0:b!==0&&b!==1/0&&b!==-(1/0)&&(b=(b>0||-1)*Math.floor(Math.abs(b))));if(b>=c)return-1;for(b=b>=0?b:Math.max(c-Math.abs(b),0);b ===a)return b;return-1}"]

Este héttől aztán a széktulajdonosoknak gálaműsorral kedveskedett a Weöres Sándor Színház, s ekkor derült ki, hogy kik kapják meg a szenátus által alapított két Holdbeli csónakos-díjat, melyek sorsáról egyébként maguk a színészek döntöttek. Az első Holdbeli csónakos-díjas színész Csonka Szilvia, míg az első Holdbeli csónakos-díjas háttérmunkatárs Cernay Stefan díszítő lett.

A jól sikerült szülinap után mi mást kívánhatnánk a színháznak a jövőre nézve, mint sok boldogságot, további békés, sikeres évadokat, teltházas produkciókat, valamint számtalan, a szombatihoz hasonló szülinapi ünneplést!

Egy szerkesztőség fenntartása nagyon sok pénzbe kerül. Segítsd a Nyugat.hu munkáját, mert a függetlenségnek ára van! December 3-tól 20-ig tartó kampányunkban kétmillió forintot szeretnénk összegyűjteni. Ezt a pénzt elsősorban az újságírók bérére szánjuk, hogy a valóban fontos ügyekkel foglalkozhassanak. Itt támogathatsz és tudhatsz meg többet a kampányunkról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kultúra

Hirdetés