Zombitámadás, élőben, 24 ezer forintért

Egy Birmingham melletti kalandtúrán szerezhetjük be ezt az élményt, ami annyira valóságos, hogy még sebeket is szerezhetünk.

Melyik zombifilm-rajongó ne helyezkedett volna a hős szerepébe, aki a maga mögött hullahegyeket hagyó, veszettségtől hörgő és emberhúsra ácsingózó csordát pár elszánt társával feltartóztatja, megmentve ezzel a földet a végső pusztulástól? Egy angol cég most arra vállalkozott, hogy lerombolja ezt a falat, és egy (majdnem) valóságos zombi apokalipszis élményével ajándékozza meg azt, aki a fent megnevezett összeget leperkálja nekik.

Nem szívbajosoknak való

A vágyak valóra váltására szakosodott wish.co.uk eddig csak olyan élménycsomagokat kínált az őket felkeresőknek, mint a wellnesshétvégék, szafarik, repülőgépvezető-leckék vagy a méregdrága sportkocsik vezetése, de most ennél is továbbmentek: egy elhagyatott területen paintball-puskákkal veselkedhetünk neki az élőhalott-vadászatnak. Ami azonban elsőre egy szimpla hétvégi móka, az a kalandot már megjártak szerint egyáltalán nem csak ennyi.

(Fotó: FHM)
-

Ez nem a szívbajosoknak való. Mi egy puskatussal is kaptunk at arcunkba, amikor az egyik zombi megpróbálta azt kirángatni a kezeink közül. A kocsiban ülő csapattársunk mindeközben egy másik zombival foglalta el magát, ami éppen bezúzta a szélvédőt. Szóval egy teljesen új szintre emeli az élményt az a tény, hogy bármikor a földbe döngölhetnek. Vagy mondjuk elkezdesz vérezni

- írja az angol FHM újságírója, akit egy ízben ki is rángattak az autóból a csúnya kreálmányok (mögött rejtőző rutinos színészek).

Arra is ügyeltek az ötletgazdák, hogy a terep is kellően autentikus legyen - egy nagy, sötét raktárépülettel a közepén, amitől már önmagában is feláll a hátszőr, de pluszban még kilógó belű halottakkal is telerakják, vagyis tényleg minden úgy néz ki, mint mondjuk a 28 nappal később című klasszikusban.

A vállalkozó kedvűeket legelőször is igazi katonák képezik ki az adrenalinpumpálú ütközetre, majd olyan, átalakított fegyvereket kapnak, amik hasonlatosak az M4-gépkarabélyhoz - tehát határozottan figyelnek arra, hogy tényleg elhitessék a résztvevőkkel: amivel szembenézni készülnek, az nagyon is élesben megy. És akkor azt még nem sejtik, hogy a helyszín végén egy olyan szűk alagút is az útjukat állja majd, amitől még a legegészségesebb lélek is azonnal klausztrofóbiás lesz. És mindeközben még a zombik is rendíthetetlenül támadnak.

Azt ugyan nem tudjuk, hogy ezeket a gumiarcokat vajon tényleg komolyan vennénk-e ott helyben, azt viszont igen, hogy a valamivel több mint három órás kalandért egyszer bőven megéri ez a pénzösszeg. Főleg, ha igazi rémületet is kapunk a nyakunkba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hogyan éljük túl a zombi apokalipszist?

Leégés elleni védekezés, szúnyogirtás, harc az allergia ellen - beszélünk sok mindenről, csak épp a legfontosabbról nem, arról, hogy mit kell tennünk, ha élőhalottak lepik el a Földet. Hiánypótló cikk!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű