Címlapon rovat
Jótékonyságból jeles – Rászorulóknak gyűjtenek a Tolna megyei rabok
„Legtöbben azért kerültünk ide, mert valamiről nem tudtunk lemondani, hát itt megtanultunk, és nem is olyan nehéz” – magyarázza egy rab.
Figyelem, a Szent Márton Gála időpontja mégis megváltozott, pedig megmondták, hogy nem fog
Ennek is a foci, no és a Haladás meccse az oka.
9
Mennyi sütnivaló kell ahhoz, hogy rendőr szeme láttára, index nélkül sávot váltson valaki?
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet Zalaegerszegen.
9
Nem fogják elhinni, milyen nemes feladattal bízták meg a mi V. Németh Zsoltunk!
Miniszteri biztos lett, ő fogja óvni-védeni a hízott víziszárnyast, a kalocsai paprikát, a szegedi papucsot, talán egyszer majd a toronyi kenyeret is.
8
Sinead O’ Connor a Twitteren jelentette be, hogy muzulmán lett
A világhírű énekesnő a nevét is megváltoztatta.
Mikróban vitte a cuccait iskolába, mert betiltották a hátizsákokat
Furcsa szabályt hoztak egy iskolában az Egyesült Királyságban, egy diák pedig még ennél is különösebb módon tiltakozott ellene.
6
116 településen leáll péntektől a hulladékszállítás, az állami központ nem fizeti ki az elvégzett munkát
Várhatóan sok helyen ez vár a helyi szolgáltatókra, Gulyás Gergely közben azt mondta, nem engednek a zsarolásnak.
1
Így élnek az agglomerációban a Budapestről kiszoruló szegények
Inkább választják a rosszabb lakókörülményeket, minthogy távol kerüljenek a munkalehetőségektől.
Miért a Lenovo Ideapad a vállalkozások mindenese?
A legmegbízhatóbb eszközök között különös figyelmet érdemelnek az olyan komplex feladatokra szánt elektromos gépek, mint a notebookok.
5
Újabb információkat tudtunk meg a kőszegi vonatbalesetről
Vonat elé hajtott, kiszállt a roncsból és elsétált a Suzuki sofőrje Kőszegnél
12
Két év felfüggesztettet kapott a körmendi rendőrkapitány fia
B. Bence dizájnerdrogokat terjesztett Szombathelyen, amíg a rendőrök le nem csaptak a Szűrcsapó utcában.
Vonat sodorta el a vasúti átjáróban álló autót Kőszegen
Nem tudni, miért hajtott az átjáróba a piros jelzés ellenére is.
Több lista is kering az osztrák határzárakról
Már tudjuk, mi okozza a zavart. Kicsit megnyugodhatunk. Vagy mégsem?
Rezeda: Renonc
A snapszerben ezt üvölti a játékos, ha ellenfele rossz lapot kér ki, ami nem felel meg a szabályoknak, és a játszma azonmód véget is ér a szabálytalankodó vereségével.
17
Itt a teljes lista: azokról az osztrák határátkelőkről, ahol eztán tilos motorral vagy autóval áthajtani
60 határátkelő közül 35-nél megtiltották az autós közlekedést: iszonyat problémát okozva ezzel az ingázó magyaroknak. Frissítve!
Halott nőt találtak a táplánszentkereszti buszmegállóban - Olvasónk ott volt
Állítólag még fél nyolckor is ott feküdt a holttest.
14
Vitatkoztak egyet Szombathely fő témáján: miért katasztrofális a városban közlekedni?
Az esti műszakban még szó esett az Elamen konyháján történt ételfertőzésről, majd a piacfelújítás és a Savaria Nagyszálló állapota is terítékre került. Közgyűléseztünk!