Sport rovat
2
Kupagyőztes a Körmend!
A Szolnok 11 ponttal vezetett már, amikor a Körmend begyújtotta a rakétákat.
Borzalmas talaj, kevés lehetőség, vereség
A Haladás-tábor kitett magáért Angyalföldön is, de a kispesti öröm most elmaradt.
1
Gyászol a Haladás
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Sarlós László. Húsz éven át volt a Haladás technikai vezetője.
Perl helyett center érkezik a Falcóba
A szombathelyiek megpróbálták kölcsönvenni a fiatal hátvédet az olaszoktól, akik azonban erről hallani sem akartak. Leklit viszont leigazoltuk Nyíregyházáról.
Mészöly: egységesen, fegyelmezetten a támadó Vasas ellen
Szombaton délután Angyalföldön lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga 21. fordulójában.
Sikeresen szerepeltek a szombathelyi íjászok a Dél-Dunántúli Régió OB-n
Megszerezte a kvalifikációt a márciusi terembajnokságra a HVSE.
Medgyesre számítanak az U21-es válogatottban
Robert Kilin egy Haladás fiatalt is meghívott a jövő heti edzőtáborba.
Két szombathelyi kick-box bronz Horvátországból
Pék Martin és Holczmüller Bence is dobogóra állhatott.
Három Haladás-játékos a válogatottban
Király, Bosnjak és Ugrai is meghívót kapott a telki összetartásra.
Szombathelyi fiatalok is kísérték a felnőtt hokiválogatott játékosait
A magyar-észt meccs szünetében a Papp László Aréna jegén játszhattak egy bemutató mérkőzést.
Marcos Angulo távozott a futsalcsapat éléről
Váratlan fordulat: távozott a spanyol tréner a második helyen álló zöld-fehérektől.