Sport rovat
Vereséggel kezdték a tavaszt Guzmicsék
Gosztonyiék ellen ott folytatta a Wisla, ahol decemberben abbahagyta.
Másodszorra döntetlent játszottak az észak-írekkel Bátorfiék
A Viktória középpályása ezúttal csereként állt be.
Hat szombathelyi az utánpótlás válogatottakban
Az U20-as és az U16-os nemzeti csapatnál is számítanak az Illés Akadémia labdarúgóira.
Ismét a Zetével játszik edzőmeccset a Viktória
A szombathelyi focista lányok ismét kiüthetik a szomszédváriakat.
Folytassa Körmend!
Nagyot durrantott a piros-fekete alakulat és legyőzte a nyolc meccse veretlen Sopront.
Átgyalogolt a Nyíregyházán a Falco
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Egyik csapat sem várta jó formában a mérkőzést, de szinte minden a hazaiak mellett szólt.
1
Bronzérmet nyert a Váci a futsal diákolimpián
Csak a Felcsút tudott kifogni a szombathelyi diákokon.
Felsőházi rájátszásba jutott a SZOKA U16
Váradi Kornél és Hollósy Tibor csapata harmadikként zárt nyugaton.
Folyamatos vereségek – rossz szériában a SzoESE-SI
Az NB1/B nyugati csoportjában szereplő női kosárlabdacsapat elvesztette utóbbi 7 mérkőzését.
Pesten nyertek rangadót a Füred ellen a HVSE röplabdásai
A sírból hozta vissza a meccset Mucsi Péter csapata.