Gazdaság rovat
Már akad néhány barkácsáruház és bútorbolt, ahol SZÉP-kártyával is lehet fizetni
A lista azonban folyamatosan bővül.
"Programozott" leépítés zajlik a Magyar Postánál - nem csak a bezárt posták dolgozóit érintve
A létszámcsökkentést a vállalat teljesítményének csökkentéséhez igazítják.
5
A kormány listájára egyetlen kivétel került: jöhetnek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások az országba
Ez azt jelenti, hogy van egy elismert szervezet, amely vállalja a Fülöp-szigeteki állampolgárok hazautaztatását. Lapunk többször is foglalkozott a téma helyi vonatkozásaival.
2
13 milliárd forintot bukhatott az állam a Vodafone megvétele során
Addig adtak, vettek, cseréltek részvényeket, míg össze nem hozták a 13 milliárdos veszteséget.
Vegyes képet mutatnak a nyugat-dunántúli idegenforgalom számai
Győr és környékét a belföldi turisták mentették meg.
2
Újabb európai összehasonlítás bizonyítja a 15 éves Fidesz-kormányzás kudarcát
Az anyagi jólétet tekintve az EU-lista alján vagyunk, és már Törökország is megelőz bennünket.
1
Csak papíron vagyunk gazdagok, a lakosság vagyonának kétharmada a felső 10 százalék kezében van
Pénzügyi szakértők szerint nem élünk olyan jól, mint ahogy az Magyar Nemzeti Bank adatai mutatják.
4
Holnap tovább emelkedik az üzemanyagok ára
A minisztérium épp ma jelezte, hogy "versenyképesek" a hazai üzemanyagárak, ami azt jelenti, hogy a benzin ára annyi, mint a környező országok átlagára.
4
Szépen lassan növekszik a munkanélküliség Magyarországon
Egyre inkább látszódnak a gazdasági problémák.
Emelte a fizetéseket január 1-jétől az Aldi, így alakulnak az egyes munkakörökben a bérek
Egyúttal új feladatmegosztást vezetnek be az üzletekben.
Az oroszok elzárták az Ukrajnán keresztül vezető gázvezetékeket
A kelet európai országokat érinti a döntés, de nem egyformán.
1
Már holnap emelkedik a benzin ára
Január 1-jétől pedig a jövedéki adóemelésnek érezzük meg a hatását.
4
Valójában hány ember dolgozik a legnagyobb Vas megyei cégeknél?
Tényleg annyira rá vagyunk szorulva a külföldi cégekre? Tippelje meg, melyik a legnagyobb hazai tulajdonú munkáltató!
5
Még mindig 7 milliárd shilling van forgalomban Ausztriában
Lehet, az ön fiókjában is lapul még egy ezres?
2
Még az idén tankoljon, január 1-től jön az inflációkövető jövedéki adó
Jelentősen emelkednek az üzemanyagárak Magyarországon.
8
Tiborcz István interjút adott: a saját lábamon állok
Mint kiderült, üzleti döntésekben nem kéri ki apósa, a miniszterelnök véleményét.
2
Leváltották a Magyar Posta elnök-vezérigazgatóját
El is árulják, miért: mivel a Posta átalakítása sikeres volt, ezért távozik.