Helyek rovat
2
Karácsonyi képeslapon jött titkos üzenet a kínai börtönből
Az üzenet írója közli, hogy ő és társai külföldi rabok a sanghaji börtönben, és akaratuk ellenére kényszerítik őket munkára.
Kína elsőkézből (8): Teslák és tüntetők Hongkong felhőkarcolóinak árnyékában
A csodaváros egyelőre szabad és gazdag. Mi is mély levegőt vettünk.
1
Kína elsőkézből (7): Sencsen, a kínai szilícium völgy, amelyről az egész világ beszél
Valójában egyetlen nagy csalódás ért minket az utazás során. Pont ott, ahova annyira vágytunk. És ahová oly sokan vágynak.
Mi ilyennek láttuk az idei őszt - Sétáljon ön is egyet velünk a színkavalkádban
„…Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog…” (József Attila)
2
Velence figyelmeztet: nagyobb veszély a víz, mint gondoltuk
Háromszázmillió ember lakhelye veszhet oda.
Európai bölényeket telepítettek az Őrségbe
Az állatok önállóan élik az életüket, alakítják a vadont.
Kína elsőkézből (6): Templomok, parkok, műemlékek és egyéb klasszikus turistáskodások
Ez már a sorozat hatodik darabja, és még egy szó sem esett a turista-látványosságokról. Nem véletlenül. De most eljött az ideje.
3
Elhomályosítottunk 10 jellegzetes Vas megyei épületet – Felismeri őket így is?
Játékra hívjuk mind a közelben, mind a távolabb lakó olvasóinkat.
Kína elsőkézből (5): Családok egyetlen robogón, vonatok 300 kilométer/óra felett
Utazás földön, vízen, levegőben: káosz és végtelen szervezettség.
2
Kína elsőkézből (4): Mindennapi élet, gombócok és plázák, tánc az utcán
Egyénileg utazni kihívás, de legalább be lehet kukkantani a függöny mögé.
2
Kína elsőkézből (2): Az odaút és az első megrökönyödések
Más tudni, és más szembesülni vele, hogy sokan vannak. A kultúrsokk első hulláma.
3
Kína elsőkézből (1): előkészületek; avagy mi a manóért utazunk Kínába?
Kínába eljutni majdnem csak elhatározás kérdése. Illetve azért kicsit bonyolultabb.
3
Találja ki, melyik magyar város van a CNN által ajánlott legjobb úti célok között!
Annyit segítünk, hogy nem Budapest.