Hírek rovat
Szombathelyi ellenzék: Hende Csaba ne az alsónadrágjait mutogassa a sajtónak, hanem adjon magyarázatot kétes ingatlanügyleteiről
Azt mondják, közel 40 millió forint eltitkolásáról van szó.
1
Szijjártó nyugtat: a szankciók nem veszélyeztethetik Magyarországot
Szerinte nem szabad elhamarkodott döntést hozni, nyugalomra, higgadtságra, megfontoltságra van szükség.
Hatalmas a pusztítás az ukrajnai Mariupolban
A két hete tartó orosz támadások legalább 1582 civil életét követelték a városban.
Betaláltak a szankciók: bezár a moszkvai tőzsde
Március 14. és 18. között biztosan, de a jövő sem kecsegtet sok jóval.
Megölte és elásta élettársát
A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy elhagyta a nő, és nem tudja hová ment.
3077 ukrajnai menekültnek segített hazajutni Magyarország a héten
A háború kitörése óta pedig eddig összesen 8115 embernek.
Kiderült, mit kért Macron és Scholz szombaton Putyintól
A három vezető 75 percig egyeztetett, de megegyezés nem született.
8
Oroszország katonai célpontoknak tekinti a nyugati fegyverszállítmányokat
Biden amerikai elnök tegnap jelentette ki, hogy a NATO-államok minden négyzetcentiméterét akár a III. világháború árán is meg fogják védeni.
1
Dobrev Klára önkéntes tolmácsként segíti a menekülteket
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője tolmácsként dolgozott a Nyugati Pályaudvaron.
Március 15-én több Vas megyei településen is forgalomkorlátozások lesznek
Itt van a helyszínek és időpontok teljes és pontos listája.
Hajnalban több kárpátaljai településen megszólaltak a légvédelmi szirénák
A közigazgatás arra szólította a lakosokat, hogy vonuljanak az óvóhelyekre.
Fatároló égett le Felsőcsatáron - nem terjedt át a tűz a lakóházra
Eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt egy fatároló épület Felsőcsatáron. A tűz az aljnövényzetre és egy fára is átterjedt.
Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait
A szavazatszámláló bizottságok tagjait hétfőn 16 óráig kell megválasztani az április 3-ai országgyűlési választásra és az azzal egy időben rendezett országos népszavazásra.