Hírek rovat
2
Második számú csapata is lesz a Haladásnak
Azt még nem tudni, hogy melyik osztályban indul el a „tartalék együttes”, azt viszont igen, hogy az NB III-as klub hat felkészülési mérkőzést is játszik.
1
Ötvenezer forintra büntethetik azt, aki állatokkal koldul
Azt egyelőre nem tudni, hogyan tesz majd különbséget a jog az állatkínzók és azok között, akik valóban szeretik és együtt élnek kutyájukkal az utcán.
Válaszolt Irán az amerikai támadásra
A legfőbb vezető azt írta, megbüntetik az ellenséget. Ennek több verziója is lehet.
1
Visszatértek bázisukra az amerikai bombázók, Trump támogatná az iráni hatalom leváltását
Az ENSZ-főtitkár közben mindenkit önmérsékletre figyelmeztet.
Gabonatábla mellett égett az aljnövényzet Vámoscsalád és Vasegerszeg között
Feltehetőleg nem spontán öngyulladás történt a 86-os főút mellett.
Magyar Péter még csukott szemmel is túllőtt az Orbán-kormány gazdasági előrejelzésein
Egy kis vásári mókázásra adta a fejét a TISZA párt vezére.
Kigyulladt szerelés közben egy Mercedes, a garázs is kiégett Szentgotthárdon
Autószerelési munkálatok közben kapott lángra egy személyautó, a lángok pedig átterjedtek a garázsra is. A tűzoltók megakadályozták, hogy a tűz a főépületre is átterjedjen.
3
Orbán Viktor rákészült az Irán és Izrael között elmélyülő konfliktusra
A kormányfő szerint jönnek a tüntetések és a terrorfenyegetettség Európában is, ezért össze is hívta a Védelmi Tanácsot.
Hidegrekord Zabaron: 3,1 fokra hűlt a levegő a nyári éjszakában
Megdőlt a több mint 110 éves napi minimum-hőmérsékleti rekord.
Görög Zita ultramenő dolgot tett, és még közben a NER luxusfeleségeit is betámadta
Amikor a luxizás elleni kiállás és a jótékonyság találkozik, amire még Orbán Ráhel is reagált – feltehetően véletlenül.
Visszatér a kánikula – akár 39 fok is lehet a héten
Újabb hőhullám éri el hazánkat: a hét elején fokozatosan melegszik az idő, csütörtöktől pedig már extrém forróság várható.
1
Levél az ukrán népnek: létezik egy másik Magyarország
Több mint 2500-an csatlakoztak a közéleti szereplők nyílt leveléhez egy nap alatt.
2
Nem megy nyaralni az idén a magyarok negyede
A lakosság fele pedig 50 ezer és 200 ezer forint közötti összeget szán fejenként az idei nyári utazásra.
Takács Gábor a Körmendi Football Club új vezetőedzője
A 2025/26-os szezontól kezdve a felnőtt csapat vezetőedzőjeként irányítja a helyi FC-t.
1
Bezárja a Discord szerverét a Tisza Párt
A párt szerint egy közösségi felület nemcsak építésre, de rombolásra is használható.
1
Magyar katonaorvos kapta meg a NATO vezető egészségügyi tisztségét
Vekszler Péter 2023. január óta tölti be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nemzetközi ügyekért felelős parancsnokhelyettesi beosztását.
Magyar Péter szerint csak 600 ezren szavaztak a Voks2025-ön, Menczer szerint "tele a gatya"
Egy valamiben egyet értenek: 295 nap van már csak hátra.