Közélet rovat
8
Orbán Viktor büszke lehet rá, hogy azon kevesek között van, akik újévi üdvözletet kaptak Putyinól
A Kreml nyilvánosságra hozta a listát.
20
Már nemcsak az utak mellett, de a rendőrök karján is megjelent a „vármegye”
Megváltozik a Markusovszky kórház neve is.
3
Templomot építenek a boldoggá avatott Brenner János emlékére Szentgotthárdon
Az egyház már megvásárolta azt a telket, ahol 1957-ben megtalálták a meggyilkolt papot.
5
Négyszázezer forintnyi focifelszerelést kapott egy óvoda, pedig nem is kérték
Kirukkolt kormányunk, nem is pályáztak, de nyertek.
2
Út közepén, elkerülő mellett, Perintbe hajítva – kreatívan parkolják le a rollereket a szombathelyiek
Az üzemeltető szerint viszont csak annyi a lényeg, hogy a „lovasok” betartsák a szabályokat.
1
Januárban az orvosok, júliusban az ápolók bére emelkedik
A kezdő orvosok bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő.
4
A kormány meg akarja tiltani, hogy hiány legyen az ársapkás élelmiszerekből
Kötelezik a boltokat, hogy több hatósági áras árut tartsanak készleten.
Jön az idő alapú jegy és a mobil harminc napos bérlet a szombathelyi tömegközlekedésben
Az új díjtermékek kizárólag a mobiljegy-alkalmazásokban érhetőek el január 1-től.
35
Felháborodott az ukrán külügy Orbán szavain
Magyarország miniszterelnökének nyilatkozatai Ukrajna és az ukrán nép kóros megvetéséről tanúskodnak.
8
A magyarországinál is vannak rosszabb utak Európában
Nyilván nem meglepő, de nyugatról keletre haladva romlik az utak minősége.
7
Egyre gyorsabban térünk vissza a középkori társadalomba
Újra a születési körülmények határozzák meg, milyen életutat futunk be.
14
Uniós pénzek: Navracsics rosszul tudja, egyre távolabb a kassza
Az EB az eddigi 6,3 milliárd euró helyett most már 22 milliárd euró lehetséges befagyasztásáról beszélt.
17
A helyijáratok miatt perli a szombathelyi önkormányzatot a Volánbusz
Korábban már felbukkant ez a variáció. Megjósolhatatlan, mi lesz ebből.
1
Nemény András polgármester: „Boldog karácsonyt, Szombathely!”
Együtt lenni azokkal, akiket szeretünk.
8
Milliárdos költsége lesz a megyék vármegyékké történő átnevezésének
Január 1-jén fontos változás jön: több mint hetven év után ismét vármegyéknek kell nevezni a megyéket.
1
Karácsonyra elkészült a szombathelyi Fadrusz utca
A magánkézben lévő utca felújítását 25,5 millió forinttal támogatta meg az önkormányzat.
3
Az év utolsó munkanapján lazára vette a figurát a szombathelyi alpolgármester
Több rétegű karácsony.