Niki 17 éves korára vakult meg teljesen

A 21 éves szombathelyi lány, Horváth Nikoletta nem születése óta vak. Mint meséli, látása 13 éves korában kezdett folyamatosan romlani, szeme világát négy éve veszítette el teljesen. Az akkor 17 éves Nikinek sokan tanácsolták, tegyen le arról a céljáról, hogy újságíró lesz, de érettségi után a lány mégis elvégzett egy kétéves újságíró iskolát.

Számára az sem volt kérdéses, hogy tanulmányait a szombathelyi egyetem kommunikáció szakán folytassa, ahol a többi elsőssel együtt már el is kezdte az első szemesztert. Hogyan is ismertem meg Nikit? Kezdjük az elején.

Niki a Történelmi Témaparkban

Minap az egyetem egyik oktatója megjegyezte ismerősömnek, hogy a SEK elsőéves, kommunikáció szakos hallgatóinak egyike vak. Hogyan érvényesül újságíróként egy vak ember? Ez a kérdés merült fel bennem elsőként, miután meghallottam a hírt.

A SEK-en még nem tanult vak hallgató

Csodálkozás volt ez részemről, természetesen, hiszen látóként felfogni sem tudom, milyen nehézségeket rejt magában ez a szituáció. Főiskolai éveim alatt pedig soha nem hallottam arról, hogy az egykori BDF-en tanult volna nem látó hallgató.

Hogy megtudjam, ki ez a lány, felhívtam az említett oktatót, aki csupán megerősíteni tudta az információt, és azt tanácsolta, forduljak a tanszék vezetőjéhez. Murai Andrást csak kora délután sikerült elérnem telefonon, de mint mondta, rosszkor keresem, ugyanis az egyik hallgatójával egy fontos beszélgetés közepén tart. Rögtön rákérdeztem: a vak lánnyal beszélget? „Igen, Niki itt ül az irodában. Ha szeretne vele találkozni, jöjjön át.”

Niki a Történelmi Témaparkban

Az irodában már javában folyik a beszélgetés mikor belépek, az asztalnál Niki ül a tanszékvezetővel és a hallgatói önkormányzat kommunikációs referensével, a lány lába mellett pedig Lili, a labrador pihen. Leülök a lány mellé, és zavarban érzem magam a bemutatkozásnál, de Niki ebből hirtelen kizökkent. Mosolyogva, határozottan kezet nyújt. „Éppen ott tartottunk, hogy milyen nehézségei lehetnek Nikinek az egyetemen.” – avat be Murai András, majd hozzáteszi, ezek a nehézségek ugyanúgy érintik magát az intézményt is.

Niki diktafonra veszi fel az előadások anyagát

„Eddig még nem volt nem látó hallgatónk, az egyetemnek újdonság és kihívás is egyben, hogy hogyan tudjuk megoldani a problémákat. Már átnéztük a szak tantárgyait, de ezek alól felmentést nem tudunk adni. Vannak olyan tárgyak, amik főként a vizualitásra épülnek, mint a médiaelemzés vagy a kommunikációs készségfejlesztés. A kollégáimmal azon leszünk, hogy a hallgató ezeken olyan feladatokat kapjon, amiket később tud hasznosítani. ”- mondja a tanszékvezető.

És bizony ott vannak az előadások is, amik a folyamatos körmölésre épülnek. Mi anno ezt úgy oldottuk meg, hogy a csoporttársaimmal beosztottuk, ki melyik időpontban jár be az órára, majd vizsgaidőszakban összedobtuk a jegyzeteket. Erre a felvetésemre Niki elárulja az ő módszerét: „Diktafonra veszem fel az előadást, majd otthon begépelem, mert tudok tíz ujjal gépelni. De ne gondold, hogy különleges gépet használok, az enyém is ugyanolyan, mint bármelyik számítógép, csak van rajta egy szoftver, ami visszaolvassa a bevitt anyagot.”

Az elsőéves egyetemistának a hallgatói önkormányzat segít a tantárgyak felvételében, Kiss Csaba kommunikációs referens meg is jegyzi, hogy a Neptun-rendszer gyakran még a látóknak is komoly fejtörést okoz. Nikivel akkor ismerkedett meg, amikor a lány e-mailt írt neki, hogy szeretne részt venni a gólyatáborban.

„Olyan embereket képvisel, akik szakképzett újságíróként nem jelennek meg…”

Murai András szerint Nikinek mindenképpen kellene a csoportján belül egy-két mentort találni, akik tartalmi kérdésekben segítenek, például a tananyaghoz kapcsolódó referátumok elkészítésében. De milyen lehetősége lesz a lánynak, miután kezébe vette a diplomát? Konkrétabban: alkalmazzák-e majd őt, mint újságírót?

Niki a Történelmi Témaparkban

„Szükség van arra, hogy a másként élők a nyilvánosság előtt is megjelenjenek, ezért én azt gondolom, hogy Nikinek minden esélye megvan arra, hogy foglalkoztassák, akár az elektronikus, akár a nyomtatott sajtóban. Pontosan azért, mert olyan világot, olyan embereket képvisel, akik egyébként szakképzett újságíróként nem igazán jelenhetnek meg.” – bizakodik a tanszékvezető.

Ezután Nikinek teszem fel azt a legalapvetőbb kérdést, amit egyébként minden pályaválasztónak feltesznek: miért is döntött az újságíró szakma mellett? „Egyszerűen szeretek írni, azért jelentkeztem a szombathelyi egyetemre. A kanizsaiban érettségiztem, utána elvégeztem egy kétéves újságírói OKJ-s képzést, úgyhogy nekem nem volt kérdéses, hogy ide is felvételizzem. ”

„Azt mondták, egy vak ember nem lehet újságíró...”

Az egyetemistának egy internetes magazinnál jelennek meg a cikkei, de nem csupán az írás, hanem a rádiózás is érdekli. Teljesen tisztában van azzal, milyen nehéz lesz boldogulnia ezen a területen, de mint hozzáteszi, egy vak számára szinte nem létezik az a fogalom, hogy egyszerű.

Miközben Niki mesél, feltűnik, mennyire önérzetes és büszke lánnyal van dolgom. Határozottan jelenti ki, hogy bár szüksége lesz a szaktársai segítségére, senkire sem szeretne ráakaszkodni. Abban az időben, amikor még nem kapta meg Lilit, a vakvezető kutyát, szinte mindenben mások segítségére szorult, de tudta, ez a helyzet a másiknak akár terhessé is válhat.

Az elsős egyetemistát a legtöbben lebeszélni próbálták arról, hogy újságírónak tanuljon. Persze sikertelenek voltak a pesszimisták előrejelzései, Niki szeptemberben megkezdte első szemeszterét a SEK legfelkapottabb szakán. „Az emberek többségének a vakokkal kapcsolatos felfogása téves. Én is sok hideget kaptam ebben az elmúlt két évben, hogy nem leszek képes elvégezni az egyetemet, és azt is, hogy egy vak ember nem lehet újságíró, mert nem annyira mozgatható. Én ennek teljesen az ellentéte vagyok, szeretek jönni-menni, szerencsére a kutyám ebben segítségemre van.”