Csaknem egy hete kíváncsiságképpen megszavaztattuk olvasóinkat is arról, ki érdemelné meg az RTL Klub beköltözős realityjének a főnyereményét. Nem az érdekelt minket, kit tartanak a legesélyesebbnek, hanem hogy ki érdemelné meg a luxuslakást, az autót és a havi egy millát. Érdekes, hogy a szavazás állása annak lezárásakor nem sokban különbözött a valós végeredménytől: noha nálunk Jerzy nyert, de csak egy patraszthajszállal, és azt is úgy, hogy előtte Alekosz orrhosszal vezetett. Éva maradt hátul kullogónak, szintén a tévés voksolásnak megfelelően.
Tegnap óta egy ország vitatja meg a közlekedési eszközökön a félgörög játékos győzelmét. Véleménye mindenkinek van, de ezek a vélemények kizárólag a két végpólus egyikén nyugodnak, ahogy mi is írtuk, Alekosz tetszést és nemtetszést képes csak kiváltani, a megosztó személyiségek igazi archetípusa.
Beletenyerelt a casting
Nem kérdés, hogy emberünk az egyik, ha nem a legprofibb módon játszotta végig ezt a játékot. Nem kérdés, hogy a figyelmet mindig és minden körülmények között képes volt fenntartani - és ez az, ami egy kereskedelmi csatornának kell.
A tévéfüggő többségű társadalom szempontjából azonban ennél jóval jelentősebb kérdés az, hogy tulajdonképpen milyen ember is az újonnan pajzsra emelt médiaherceg. Mert vitán felül áll, hogy egy ilyen showműsor ténylegesen példaképpé avatja a nyertesét, ha akarja az, ha nem: hiszen egy átlagosként bevonult ember jön ki szupersztárként, akiből olyan két lábon járó mém lesz, hogy valóságos kultuszt kerekítenek aranyköpéseinek, újrajátsszák, emlegetik, remixelik, flash játékot készítenek róla, és már akkor megajándékozzák egy feleségkereső műsorral, amikor még nem is tud róla. Nem kérdés: sokak szemében ő lett a követendő példa. Az élő példa arra, hogy lehet ezt így is.
Normális esetben
Ízlelgessük kicsit: Nagy Alekosz, példakép. Az ember, akiről sokat elárul, hogy győzelme kapcsán szinte kivétel nélkül azt emlegetik rajongói, hogy megérdemelte, hiszen milyen jókat lehetett rajta szórakozni. Mást nem is nagyon tudnak a számlájára írni, érdemeinek listája ugyanis rendre ki is merül itt.
Mert ízlelgessük kicsit a gondolatot, hogy Nagy Alekosz - akit sokan a hülyéskedő okosok közé sorolnak, pedig a helyzet épp fordított - azt a viselkedést, amit a játékban tanúsított, köztünk, halandók között űzi, szintén halandóként. Közülünk valóként.
Például a sarki kisboltban, mialatt mi éppen kicsengetjük a liter tej és vekni kenyér árát, ő a kelleténél közelebb húzódik barátnőnkhöz, ráteszi izgatóan nyirkos tenyerét a vállára, majd amikor mi konstatáljuk a történést, ő íratlan szabályokat semmibe véve tovább tolul. Hagynánk? Vagy az uszodai öltözőknél meglátjuk fehér fecskéjében, pókhasat düllesztve. Elérendő célként mutogatnánk rá gyerekünknek? Vagy képzeljük el magunkat diskurzusba keveredve vele, amint olyan érvrendszerrel májerkedik, amit bárki romba dönt, aki többel rendelkezik, mint nyolc általános.
Tessék megmondani: könnyű elképzelni egy ilyen embert hű barátnak? Akivel megosztjuk féltett titkainkat? Vagy inkább az az alapvetú lúzer, akit normális esetben méretes félkört leírva kerülünk ki? Persze, a képernyő nem normális eset.
Elmeháborodás: eszményi-e?
A hivatásos valóságshow-elemző, akit mi is megkérdeztünk, blogján már februárban megírta: Alekosz azért a legstabilabb játékos, mert "pszichopata tüneteket produkál: nem szeret, nem szorong és nem tanul." Ez az ember lépett most elő a siker mintájává, ahelyett, hogy a visszafogott Jerzynek jutott volna ez a babér, aki ugyan fotózkodott melegpornó-oldalakra, de urambocsá, ezt sanyarú sorsa miatt tette, és még így is egy szerethető és szeretni képes csávó maradt.
Átgondolásra szorul, hogy a Való Világot annak legelvadultabb antikaraktere nyeri, aki pénzt és paripát kap, mint egy jól szolgált udvari bolond. Csak nehogy odáig jussunk, hogy ezt a példaképet tényleg követni kezdjék honfitársaink. Akkor kerülne csak igazán jó adag szar a nemzettest palacsintájába. Így is van már benne elég.
