Brad Pittet legutóbb a jótékonysági Haiti Telethonon láthatta a világ (mi itt írtunk róla), szerzetesi hosszúságú szakállban, és minél nagyobb távolságot igyekezve tartani ex-kedvesétől, a Jóbarátok-főszereplő Jennifer Anistontól. Ezzel szemben a - talán saját bűntudata miatt féltékenykedő - Jolie-ról nem mondható el, hogy a hűség szobrát mintázná: az In Touch magazin nemrég a new york-i Waldorf-Astoria luxushotel korábbi alkalmazottja, Anna Kowalski révén kiderítette, hogy a Salt című film forgatása alatt a mokány szerepeiről híres színésznő a kelleténél bizony közelebb került fess beszédtanárához.
Jolie már korábban is ágált a nyitott kapcsolat mellett
Egy alkalommal Angelina például több órára eltűnt a szobájában - persze nem egyedül -, arról viszont gondoskodott, hogy testőrök őrködjenek az ajtó előtt. A kitálaló informátor később a megüresedett szoba láttán megdöbbent: "Katasztrofális állapotok uralkodtak. A fürdőszoba vízben úszott, minden törülközőt elhasználtak, a szobában pedig szétszórt orchideaszirmok és üres vodkásüvegek voltak mindenfelé. Az ágyra fekete gumilepedőt húztak, azon pedig szexuális játékszerek hevertek" - mesélte a nehezen félremagyarázható látottakat Kowalski, aki régebben egyébként a rajongói körökben csak "Brangelina"-ként emlegetett sztárpár személyes háztartásvezetője is volt.Az utolsó (vagyis a fent kiderült malőr miatt inkább utolsó előtti) csepp a pohárban a Mr. és Ms. Smith forgatásán összemelegedő - de össze azóta sem házasodó -párosnál az lehetett, amikor Angelina karácsony és hálaadás idején ismételten nemet mondott arra, hogy akár csak egy percet is eltöltsön Brad családjának tagjaival.
A gyerekek közös felügyelet alatt maradnának
A híradások arról szólnak, hogy a páros már felkereste Beverly Hills egyik elit válóügyvédjét, és 322 millió dolláron fognak osztozkodni. A sztárpár már egyébként is csak kínlódott öt éves együttlétük utolsó 12 hónapjában, de azon még dolgoznak, hogy legalább a gyerekeiknek jó legyen. Közülük három (a 3 éves Shiloh és a 17 hónapos ikerpár, Knox és Vivienne) a sajátjuk, míg további hármat örökbe fogadtak (ők a 8 éves Maddox, a 6 éves Pax és az eggyel kevesebb Zahara).
Persze most is felerősödtek a jogosan kétkedő hangok, akik szerint Pitték csak népszerűségük pallérozására, PR-fogás gyanánt szórták szét a különválás hírét. Ezt igazolhatja, hogy már nem először eresztik el egymás kezét, ileltve cáfolhatja, hogy már Brad Pitt családja is üzent az aranygyermeknek: el kéne válni attól a megbízhatatlan nőszemélytől. Meglátjuk, mi sül ki belőle.