És még sok minden más is, az évadnyitó Bábszínházi előadásokon vasárnap.
Vasárnap gyereknevetéstől hangos a szombathelyi Fő tér közepe, ugyanis a Mesebolt Bábszínház (és partnerei) évadnyitót tartanak ott 14-től 19 óráig.
Prrrrrrodukció!
Garai Antal Atom
Hogy mi minden látható? Felsorolni is nehéz lenne a sok előadást, mi épp a
Dobronka Cirkusz világszám
előadásra toppantunk be, ahol épp egy orosz oroszlán ugrált fel s alá a színpadon, de olykor még a közönség első soraiban is.
Oroszlán az első sorban
Garai Antal Atom
Nem csak gyerekek és szüleik, hanem felnőttek is akadtak szép számmal, akiket érdekelt egy-egy előadás. Ha még időben elindulnak elcsíphetnek egy-két kacagtató mókázást. Továbbá a gyerekeknek kézműves-foglalkozások is vannak és még néptánc-bemutató is lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.