Compact Disco: mit kell tudnunk a magyar eurovíziós indulóról?

A Sound Of Our Hearts-szal ők mennek Azerbajdzsánba Magyarországot képviselni. De kik ők?

Eldőlt: az Eurovíziós Dalfesztiválra a Compact Disco mehet. A döntésnek határozottan érdemes örülni, hiszen a csapat ugyan fősodratú, éneklős, könnyen emészthető zenéket ír, azok mégis teljességgel aktuálisak és vállalhatók. Benne volt persze a pakliban, hogy a Rákay Philip, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és a tavaly csúfos kudarcot arató Wolf Kati esetleg valami kényelmetlen produkciót választ az - amúgy inkább diplomáciai és országok közötti kapcsolatok ápolására szolgáló, mintsem zenei jelentőséggel bíró - dalversenyre, de szerencsére az utolsó körbe már négy olyan dal került, amik közül hármat mi is nagyon megdicsértünk.

A Compact Discót annyira nem, mert ez a daluk sajnos még éppen csak kifelé kecmereg a középszerűségből, ebben a mezőnyben azonban még így is erős versenyzőnek bizonyult - de ha csak annyi hozadéka lesz az ő nemzetközi megmutatkozásuknak, hogy rákeresnek a többi zenéjükre (amik rendre jobbak, mint a Sound Of Our Hearts), akkor már megérte. Na de mégis kik ők, akikről a magyar zenehallgatók többsége olyan nagyon sokat nem hallott még?

Minden egy "gyilkossal" kezdődött

A név, akit elsőként említenünk kell, Behnam Lotfié, az iráni születésű magyaré, aki már régen lerázta magáról a tojáshéjat, ami a zenélést illeti. Némethy Gábor pályatársával Collins & Behnam név alatt már jó hét-nyolc éve gyártják a techno futamokat, eleinte - 2005-ben - például készítettek ilyen törzsi típusú, majd ilyen feszesebb darabokat, aztán a műfaj fejlődésével lépést tartva a 2008-as Palinka már a minimál felé csúszott. De ez volt az az év is, amikor Behnam meghallotta a tévében a Brownfield zenekar frontemberét, Walkó Csabát, amint Seal Killer című slágerét énekli, és érezte, hogy ezzel lehetne kezdeni valami. A közös munka itt kezdődött:

Annyira megtalálták aztán a közös nevezőt, hogy az első "hivatalos" Compact Disco szám, a Fly Or Dive a "legenda" szerint egyetlen délután alatt készült el, 2009-es debütalbumuk, a Stereoid pedig igazán ígéretes startnak tűnt: csak a legszükségesebb hangokra hagyatkozó, kimért és szellős zenék, jó sok szinti, jól odalehelt fankival, reggeli optimista kávéfőzésekhez, és némelyik már első hallásra letapad a fülben, mint például a (cikkíró által a lemez legjobbjának tartott) I'm In Love.

Aztán nem sokkal később, 2010-ben alkalmunk nyílt a csapat egy szeletét élőben elcsípnünk a Budapest Fashion Shown-n, ahol ugyan csak mellékszereplők voltak, utólag mégis sokkal emlékezetesebbnek tűntek a ruhakölteményeknél jó kiállásukkal, sármjukkal, meg a tényleg "kompakt" zenéjükkel.

Axl Rose és a Fonogram

Amit elég hamar felmarkolt az MR2, majd az MTV és egyéb csatornák, ez pedig gyorsan a döntéshozók szeme elé sodorta őket: tavaly már három kategóriában jelölték őket a Fonogram gálán, Az év hazai elektronikus zenei produkciója címet el is vitték, mi meg le is fotóztuk Behnamet Guns'n'Roses pólójában. Hogy a mainstream média ennyire megszerette őket, az jelenthetett volna rosszat is: mondjuk hogy néhányan megpróbálják őket befolyásolni ilyen vagy olyan irányba - második nagylemezük, a tavalyi II című azonban semmi ilyen jelet nem visel magán, egyedül a hangszerelés lett egy fokkal kiterjedtebb, nagyobb léptékű, "stadionosabb", ha úgy tetszik.

Compact Disco a magyar Eurovíziós döntőben
Compact Disco

Kellett ez, mint egy falat kenyér

- kommtentelte valaki egy velük készített interjú alatt, és egyet kell, hogy értsünk. Bár a vonal, amire ráugrottak, nagyon könnyen tud visszacsúszni a háttér(töltelék)zenék közé, a Compact Disco egyelőre még elég jól lavírozik, hogy az újdonság varázsa ne kopjon el olyan fürgén. Az ő sikerük mindenesetre kapukat nyithat a tényleg minőségi zenék felé, és ki tudja, talán pont egy olyan, régóta a váróteremben toporgó új korszak eljövetelét jelzi, amit végre már nem olyan nevek fémjeleznek, mint a Republic vagy a Hooligans.

Ehhez persze az is szükséges lesz, hogy a csapat ennél is jobban kinyíljon, és ne mondhassuk rájuk, hogy "jé, ez remek dal, bár olyan, mintha hallottam volna már valahol." Az esélyük simán megvan. Végül jöjjön az a zene, amit vihetnek Bakuba, az Eurovíziós döntőre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Eurovízió: megágyazunk egy Wolf Kati-szintű kudarcnak?

Meghallgattuk az elődöntős dalokat, és pontozással megállapítottuk, melyik mennyire vállalható. Sajnos nincsenek jó híreink. Viszont Önöket is megszavaztatjuk!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra