Kozso mosolygó delfinek hátán érkezik Szombathelyre, Velemet pedig belengi a gesztenyeillat Mutatjuk, milyen programok lesznek a hétvégén Vas megyében.
13 „Minden nap sírok a gyerekek miatt, hogy mi lehet velük" – Kirúgtak 18 dolgozót a Vas megyei gyermekotthonokból Összesen 18 dolgozót küldtek el a Vas megyei gyermekotthonokból, mert megtagadták a kifogástalan életvitel vizsgálatot.
1 Skoda hajtott egy motor elé Gencsapátiban egy nehezen belátható kereszteződésben A motoros észlelte az elé hajtó gépkocsit és erősen fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni.
Két hektáron száraz fű égett Gencsapáti közelében A tűzoltók két gyorsbeavatkozó sugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.
2 Évekig volt a gencsi gyermekotthon lakója, most fotósként ment vissza a romos épületbe „Érdekes volt látni az üres ebédlőt, ahol szerepeltünk. A régi zongorát darabokban, a tv-t, amit néztünk. Ott hevert az életem egy kis szelete” – mondta Bogdán Ferenc.
11 Nekiütközött egy háznak egy Skoda Gencsapátiban, miután egy másik autó hajtott elé A balesetet okozó idős férfi nem értette, hogy neki mi köze van az egészhez, ezért nem ismerte el a felelősségét.
Vizsgálja a rendőrség a gencsapáti romlott húsos tüzet Az állatotthon területén égő tűzről olvasónk készített videót.
Romlott húst égettek a szabadban Gencsapáti mellett - állítja olvasónk Videót, fotót készített és feljelentést is tett az ügyben olvasónk.
Emlékezzünk a gencsi Császár Józsefnére, aki a legszebb húsvéti tojásokat karcolta Húsvét alkalmával felidézzük a 2018-ban elhunyt vasi iparművésszel készített interjúnkat.
Lezárták a személyautók elől a 87-es főutat Szombathely határában Kisebb baleset történt, és menekülteket is fogtak el a rendőrök. A kamionokat és a buszokat átengedik.
2 Új üzemet avattak Gencsapátiban A cég többek között hibrid és elektromos autóba gyárt alkatrészeket.
1 A romokban álló Széchenyi-kastély, ami kárpótlás is volt a Trianonban elveszített birtokokért Gencsapáti kastélya ahogy tud, dacol az idővel.
1 Szinte berepültek a célba a gencsi BMX-esek Az Alpok-Adria nemzetközi BMX kupaverseny izgalmairól rengeteg fotót hoztunk.
Román rendszámú Audival bukott le újabb embercsempész Gencsapáti közelében Rendőrök kényszerítettek megállásra egy román rendszámú Audit a 87-es főúton Gencsapáti közelében.
14 Fejenként 15 milliót kap több vasi település is templomfelújításra A gazdaságvédelmi alapból érkezik a pénz.
Árokba hajtott egy Skoda Gencsapátiban, kidöntött egy tuját is, aminek az ága eltalált egy asszonyt A karját fájlaló nőt a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.
10 Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2 Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5 Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2 Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3 Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2 Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.